Timespinner

Egy metroidvania, ami tényleg mesélni akar

A Lunais köré épített történet meglepően tudatosan használja a metroidvania-formát. Az időutazás itt nem csak ürügy, hanem strukturális elem. Ugyanazokat a helyeket más-más korszakban bejárni egészen más érzetet ad, mint a szokásos „kinyílt egy új ajtó, menj vissza” típusú körök. Itt a világ múltja és jelene ténylegesen egymásra reflektál.

A háttérsztorit nagyrészt opcionális dokumentumokból, emlékekből és feljegyzésekből rakom össze, ami szerintem kifejezetten jól áll a játéknak. Nem tolja az arcomba, mégis elég sűrű ahhoz, hogy aki akarja, mélyre ásson. A mellékküldetések során megismert katonák és kapcsolataik pedig egy olyan bolygónak adnak arcot, amit fizikailag sosem járok be – ez ritka, de hatásos trükk.

Harc: lebegő gömbök, nagy pofonok

Lunais fegyverei a lebegő orbok, és elsőre talán furcsának hangzik, de meglepően sok mélység van bennük. A különböző orb-típusok kombinálása, fejlesztése és a hozzájuk tartozó varázstámadások használata kifejezetten élvezetes. Az igazi buli viszont a feltöltött támadásoknál kezdődik: óriási mágikus pengék, szétszóródó holdszilánkok, vízszintes elektromos lézersávok – mindegyiknek súlya van. Érzem, amikor betalál.

Ez az a rendszer, ami miatt simán újraindítanám a játékot, csak hogy más összeállításokkal próbálkozzak. Nem minden orb egyformán hasznos, de mindegyik érdekes.

Platforming: korrekt, de túlságosan is ismerős

Itt viszont már kevésbé érzem az újítást. A mozgáskészlet nagyon biztonsági játék: hátradash, dupla ugrás, csúszás, rakétaszerű felszállás – mindent láttam már, mind működik, de egyik sem lep meg. Ez önmagában nem baj, csak épp egy olyan játékban, ami az időmanipulációra épít, kicsit többet vártam.

És igen, eljutottunk a legnagyobb hiányérzethez: az időmegállításhoz.

Az időmegállítás, ami túl ritkán számít

Papíron ez a Timespinner lelke. A gyakorlatban viszont inkább egy kényelmi funkció. Van pár hely, ahol kötelező használni – ráugrani egy megfagyasztott ellenfélre, átjutni gyors akadályokon –, de ezek száma meglepően alacsony. Harc közben ad egy kis lélegzetvételt, bossoknál segít rendet tenni a káoszban, de sosem érzem azt, hogy nélküle ne tudnék továbbmenni.

Sőt, a játék vége felé, amikor Lunais már túlságosan erős, gyakran inkább véletlenül fagyasztom meg az időt, mint tudatos döntésből. Ez fájó, mert ebben a mechanikában sokkal több lehetőség lett volna.

Felfedezés és kihívás

Egy alapos, 100%-os végigjátszás nagyjából 10 óra, és bár unatkozni nem fogok, a felfedezés ritkán jelent komoly kihívást. Nincsenek igazán durva ügyességi próbák vagy legendásan nehéz gyűjtögetnivalók. Aki a Super Metroid szintű kihívásokat keresi, az itt nem fog verejtékezni.

A harc viszont tud kemény lenni. Az opcionális kihívásdungeon és a feloldható nightmare nehézség már megköveteli az időmegállítás tudatos használatát, és itt végre érzem, hogy a rendszer a helyére kerül.

Zárás

A Timespinner legnagyobb hibája talán az, hogy „csak” nagyon jó. Egy zsúfolt műfajban mozog, ahol minden apró plusz számít, és itt-ott érzem, hogy lehetett volna bátrabb. De a történet, a hangulat, a harcrendszer és a gyönyörű, 32-bites korszakot idéző pixelgrafika együtt egy olyan csomagot ad, amire nehéz nemet mondani.

Ez egy metroidvania, ami nem csak pályákat akar adni, hanem egy világot és egy érzelmi ívet is. Nem tökéletes, de nagyon szerethető.