Theatrhythm Final Bar Line

Miért pont *Theatrhythm*?

Az előző részek már a szívembe lopták magukat, szóval nem volt kérdés, hogy belecsapjak az új részbe. A Final Bar Line nem csupán a zenére épít, hanem a legjobb elemeket hozza vissza a régi játékokból, amik mindent magukkal hoznak, amit a ritmusjátékok nyújtani tudnak. Több mint háromszáz dal, az összes kedvenc Final Fantasy-mel, plusz egy csomó extra móka, amitől nem is akarod abbahagyni.

De tényleg, amikor a játékot elindítod, szinte belezúgsz a zenékbe. Mindegy, hogy az első részből a Prelude, vagy a legújabb Stranger of Paradise dallamairól van szó – mindegyik annyira tökéletesen van eltalálva, hogy szinte elfelejted, hogy valójában egy ritmusjátékot játszol.

A játékmenet – Csodás ritmus, apró törések

Ha már a játékmenetről beszélünk, akkor le kell szögeznem: az élmény egyáltalán nem csalódás. Minden az elvárt irányba megy, de van néhány pont, ahol elgondolkodtam, hogy vajon nem lett volna jobb, ha egy kicsit lazábbra vesszük. A Theatrhythm ugyanis nem csupán szórakoztató, hanem eléggé adrenalinpumpáló is tud lenni. Az elején szép nyugodtan megérkeznek a könnyebb feladatok, aztán egyszer csak a nagy nehezen összegyűjtött karakterek és szintek mellett olyan szintű nehézségekkel találkozol, hogy egy-két napig biztosan beállítasz minden egyes gombnyomásra. Az Ultimate és Supreme nehézségek nem viccelnek. Kétség sem fér hozzá: keményebb, mint egy osztálytársadat beugrós részegen haza kísérni.

De van valami megnyugtató abban, hogy a legnagyobb kihívások is egy jól megkomponált, Final Fantasy-zenére építenek. Igaz, hogy néhány ritmusfázisnál érezhetően megszakad a flow, és a túl gyors vagy túl szoros gombnyomások egy pillanatra elveszik az élményt, de mivel tényleg minden dal egy-egy igazi szívdobbanás, ezt hamar elfelejted.

Az új és régi keveréke

Ami igazán szórakoztató, az az, hogy a Theatrhythm nem csupán a régi klasszikusokat hozza vissza, hanem mindent, ami a széria életében fontos volt. Az összes nagyobb szereplő, mindenki, akit szeretnél, itt van. Egyedül a karakterek skill-rendszere kapott kisebb pofonokat: már nem tudsz olyan szabadon válogatni, mint régen, de ha jól kezeled, akkor bőven beleférnek az új mechanikák is. Persze nem mondom, hogy nem lenne jobb egy kicsit mélyebb testreszabhatóság – miért nem engednek több képességet a karaktereknek? – de alapvetően nem zavaró. Cserébe viszont elég komoly mélységeket rejtenek a party felállások, szóval nem csak a ritmusra figyelsz, hanem a tökéletes csapat összeállítására is.

A kötelező nosztalgia és a frissítés – egyensúlyban

Az igazi varázslat itt jön, mert bár a Final Fantasy széria zenei örökségét már rengeteg játék próbálta megörökíteni, a Theatrhythm valóban azt nyújtja, amit minden rajongó megérdemel. A kedvenc címek hívásai, mint a FFVII világtérképe, a FFIX klasszikus zenéje mind megjelennek a megfelelő pillanatokban, és ha nem is minden egyes részlet marad tökéletes, azért mindig ott van a varázs. És egy kicsit sem unalmas a tempó: ha nem pörög fel a játék, akkor a hangulat mindig akkor üti be a ritmust, amikor a legjobban szükséged van rá.