The Walking Dead: Destinies

A sztori – Kezdjük az alapokkal... vagy inkább ne

Először is, a történet maga semmi különlegeset nem kínál. Az alapvető vázat a The Walking Dead első négy évada adja, és azzal próbálkozik, hogy a karakterek közti kapcsolatokban érdekes, alternatív szálakat fűz, amik esetleg megváltoztatják a történéseket. Azt mondják, hogy te dönthetsz: Rick vagy Shane vezet, T-Dog vagy Merle küzd, és így tovább. A probléma csak az, hogy a lehetőségek nem olyan sokszínűek, mint amilyennek elsőre tűnnek, és a változások inkább zavarosak, mint érdekesek. Az egész koncepció egy érdekes ötlet, de nem sikerült megvalósítani. Az alap sztori szinte egy az egyben követi a sorozat eseményeit, csak néhány karaktert más helyzetekben láthatunk. A legnagyobb probléma, hogy minden döntés hatása lényegében elhanyagolható, a történet nem képes igazán formálódni a játékos döntései mentén.

Játékmenet – Ha valami nem működik, akkor az a játék

A játékmenet első ránézésre talán izgalmasnak tűnhet: védelmezned kell magad a támadó zombikkal és más túlélőkkel szemben, miközben időnként egy-egy küldetést kell végrehajtanod. Azonban a legtöbb küldetés gyorsan egyhangúvá válik, és a szörnyű grafikával együtt igazán fárasztó élmény lesz. Az egész navigáció olyan, mintha egy 10 éves játékot pörgetnél, amelyik félkész állapotban maradt. A tárgyak és épületek olyan lassan töltődnek be, hogy még azt is elhiszed, hogy a játék grafikai motorja nem is létezik igazán. Ráadásul a vizuális zűrzavarnak köszönhetően a látvány még a legunalmasabb környezeteket is idegesítővé teszi.

Azt gondolnád, hogy ha a grafika nem túl erős, legalább a teljesítmény sima lesz, de sajnos nem. A játékmenet folyamatosan belassul, és az irányítás sem mindig reagál időben. A frame rate annyira ingadozik, hogy néha nem tudtam megváltoztatni az irányt anélkül, hogy túlszaladtam volna a célponttól. Igazi csalódás, ha figyelembe vesszük, hogy a játék prémium áron került piacra.

A harc – Amikor minden elromlik

És akkor jön a harc. Ha valaha is játszottál olyan játékkal, ahol a melee támadás teljesen elment, akkor már nem fogsz meglepődni. A támadások sosem érződnek következetesnek. Néha egyetlen csapás elég, hogy legyőzz egy zombit, máskor pedig 10 ütésre is szükség van, hogy bármi történjen. Mindezek mellett, ha nem vagy pontosan szinkronban a „nyerő” pillanattal a „halálos” támadásoknál, akkor csak egy monoton „Uhh, nem tudom ezt megcsinálni” mondatot hallasz. Mintha valaki egyszerűen elfelejtette volna, hogy miért is érdekesek az ilyen játékok.

A lőfegyverek is hasonlóan pocsékok, és bármilyen érzékenységet próbáltunk, valahogy sosem tudtuk megtalálni azt a tökéletes beállítást, ami élvezhetővé tette volna a célzást. A legviccesebb, hogy az automatikus célzás is mindent elintéz – ha megnyomsz egy gombot, azonnal az adott zombi fejére fogsz célozni, amíg el nem érsz egy áramvonalasabb pillanatot. De igazából nem is bánom, mert így legalább gyorsabban túleshetünk a harcokon.

Mindent tönkretesznek a hibák és a gyenge minőség

A legrosszabb, hogy az egész élmény körül minden más is borzalmasan rossz. A vágások statikus képeken alapulnak, a halálos jelenetek pedig egy rossz hanggal és unalmas párbeszédekkel lettek kiegészítve. Az NPC-k néha láthatatlan fegyvereket hoznak, a zombik pedig egyszerűen eltűnnek a semmiből. Mindezek mellett a játék hangja is többször megszakad, ha kilépsz a Home menübe. Az irányítás, a szinkron, a narratíva és még a cím is tele van problémákkal.

Összegzés

A The Walking Dead: Destinies simán bekerül minden idők legrosszabb játékai közé. A játék olyan bugokkal és hibákkal van tele, hogy a teljesítmény szinte élvezhetetlenné válik. Azt vártam, hogy talán a sorozat rajongói élvezni fogják a sztorit, de igazából még ők is csalódni fognak, mivel a választások és a történeti elemek egyszerűen nem képesek felemelni a játékot. Ha valaha is volt olyan játék, ami jobb lett volna, ha meg sem jelenik, akkor ez az.