Surgeon Simulator CPR

A Surgeon Simulator mindig is arról szólt, hogy mennyire nem vagyok alkalmas sebésznek, a CPR alcímű Switch-verzió pedig ezt az élményt hozza el hordozható formában, minden vérrel, káosszal és idegrángással együtt. A koncepció ugyanaz, mint 2013-ban: adott egy páciens, adott egy műtét, és adott egy olyan irányítás, ami tudatosan ellened dolgozik. Nem tanít, nem magyaráz, nem simogat. Bedob a műtőbe, és azt mondja: oldjad meg.

Sebészet, ahogy azt senki nem tanította

Az első „egyszerű” szívműtétnél gyorsan kiderül, hogy itt a „szakmai protokoll” legfeljebb iránymutatás. Kalapáccsal feltöröm a mellkast, kipottyannak a szervek, a szív leesik a földre, helyette megteszi egy üdítős palack is. A játék nem büntet azért, mert barbár vagy – csak azért, ha túl lassú. A siker mércéje egyetlen dolog: életben marad-e a páciens addig, amíg be nem fejezem a procedúrát.

Ez az egész nem finom, nem elegáns, hanem szándékosan slapstick. Olyan, mintha egy Monty Python-jelenet keveredne egy gore-filmmel, és a játék pontosan tudja, mennyire abszurd. A kérdés nem az, szabad-e telefonnal szétverni egy koponyát, hanem az, hogy gyorsabb-e, mint a fűrész. Spoiler: igen.

Több műtét, több káosz

A Switch-verzió szerencsére már nem az a fapados csomag, mint a legelső kiadás. Van itt szív-, agy- és szemsebészet, foghúzás, sőt extrémebb helyszínek is. Mentőautóban rázkódva operálni, vagy súlytalanságban kergetni egy csontfűrészt – ezek azok a pillanatok, amikor a játék egyszerre nevettet és idegesít halálra.

Ez a fajta változatosság sokat dob az élményen, mert még ha ugyanaz a bénázás ismétlődik is, a környezet mindig kicsit máshogy rúg beléd. És igen, ez még mindig inkább egy poénra kihegyezett élmény, mint valódi „szimuláció”, de ezt sosem is titkolta.

Joy-Con: jó ötlet, vegyes valóság

Papíron a Joy-Con mozgásérzékelés tökéletesen passzolna ehhez a fajta bohóckodáshoz. Gyakorlatban viszont sokszor azt éreztem, hogy nem a virtuális karom irányítom, hanem birkózom vele. Gombbal markolok, D-paddel ujjal matatnék, közben emelem-süllyesztem a kezem – ez így együtt gyakran több frusztrációt szül, mint nevetést.

Érdekes módon kézben, Joy-Conokkal összekapcsolva vagy Pro Controllerrel játszva sokkal kezelhetőbb az egész. Analóg karral mozgatni a kart és a kezet nem az az „autentikus” élmény, amit a játék eredetileg elképzelt, viszont végre van benne valami kontrollérzet. Nem lesz precíz, de legalább nem érzem azt, hogy a játék direkt kirúgja alólam a széket minden mozdulatnál.

Barátokkal vérengzőbb

Ahol a mozgásvezérlés igazán életre kel, az a ko-op. Két Joy-Con, két kar a képernyőn, és garantált a káosz. Egyedül inkább bosszantó tud lenni, amikor ötödszörre ejtem vissza ugyanazt a szervet a testbe, de egy baráttal a kanapén ez már közös röhögés. A Surgeon Simulator mindig is társaságban volt a legerősebb, és ez a Switch-verzióra különösen igaz.

Zárás

A Surgeon Simulator CPR nem lett kifinomultabb, nem lett pontosabb, és nem lett kevésbé idegesítő – de nem is ez volt a cél. Ez egy veterán poénjáték, ami a Switchen is hozza azt a fajta kontrollált kontrollvesztést, amitől egyszerre akarod kikapcsolni és újraindítani. Egyedül türelempróba, társaságban viszont kifejezetten szórakoztató.