Ha azt hitted, hogy a cím csak egy egészséges poén, tévedtél. *Pulling No Punches* tényleg nem kímél, és ha van olyan játék, ami politikai állásfoglalásával egyenesen pofon vág, akkor ez az. A brazil indie alkotás nemcsak hogy keményen beleszól a világ dolgába, hanem az egész játékélményét e köré építi, miközben az ütéseket is ügyesen kiosztja.

Pulling No Punches
VÉGSŐ_ÍTÉLET
Jó
Ha azt hitted, hogy a cím csak egy egészséges poén, tévedtél. Pulling No Punches tényleg nem kímél, és ha van olyan játék, ami politikai állásfoglalásával egyenesen pofon vág, akkor ez az. A brazil indie alkotás nemcsak hogy keményen beleszól a világ dolgába, hanem az egész játékélményét e köré építi, miközben az ütéseket is ügyesen kiosztja.
Mi a játék?
Ez a kis darab, retro-stílusú 2D beat 'em up játéknak talán leginkább a Ren & Stimpy és a Fabulous Furry Freak Brothers adják a stílusát, és mindezt egy kiválóan megkomponált vizuális megjelenéssel párosítja. A játékot egy pofátlan, de remekül megtervezett animációk, trágár humor és tökéletesen illeszkedő karakterek jellemzik. Az első pillanattól kezdve érződik, hogy a készítők nem féltek bevállalni a durvább témákat, mindezt a maga brutális módján.
A harcrendszer kezdetben kicsit lassú és rövid hatótávolságú, de egy kis idő után megérted a karakterek mozgásait, és hamarosan már jól megtervezett ütéskombinációkkal csaphatod szét az ellent. Mindegyik karakter egyedi mozdulatsorokkal rendelkezik, és a játék során új támadásokat szerezhetsz, ha összegyűjtöd a szórt könyveket, amik új mozdulatokat adnak a repertoárhoz.
A legfontosabb: a történet
A Pulling No Punches valódi különlegessége azonban nem a harcrendszerében rejlik, hanem a merész, politikai töltetű történetében. A játék a COVID-járvány reakcióját kifigurázza, de nem finomkodik: a maszkot viselő emberek mellékszereplőként figyelik, ahogy te agyba-főbe vered a maszkot nem viselő, mindenféle sztereotípiákkal telített alakokat. Itt találkozunk a világjárvány tagadók, ivó, dohányzó és zászlót lobogtató karakterek karikatúráival, és persze a templomban sem maradhatnak ki az exorcizmusra szoruló papok sem. A játék egyértelműen politizál, és bár nem mindenki számára fér bele a szatirikus, kemény baloldali üzenet, mégis valami friss, újszerű dolog köszön vissza belőle, amit nem láttunk sok más indie játékban.
Mi van a harcon túl?
A játékmenet meglepően változatos: a harcokat kiegészítik minijátékok, mint például a horgászás, ahol a halakat kell ügyesen hajkurásznod a tavon, vagy a bányászat, ahol egy kis drónnal kell sziklákat robbantanod. Az egész élmény annyira egyedi, hogy a politikai üzenet ellenére sem tudsz elvonatkoztatni tőle. A karakterek dizájnja, a káromkodás és az átírt sztereotípiák valami furcsán lebilincselő hatást keltenek, és már a játék elején biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz unatkozni.
Mi nem működik annyira?
Az alapvető problémák közé tartozik, hogy a játék csupán négy szakaszból áll, és bár minden egyes pálya nehéz, úgy érezhetjük, hogy egy kicsit több időt is tölthettünk volna ebben a világban. A harcrendszer egyébként egész jól meg van csinálva, de még így is találkozhatunk olyan helyzetekkel, amikor a karakterek animációs ideje alatt nem tudunk gyorsan reagálni, ami egy kicsit zavart okozhat.
A politikai üzenet persze nem mindenkinek fog tetszeni – ha nem érted egyet az előadott témákkal, valószínűleg kellemetlenül fogod érezni magad, és könnyen úgy érezheted, hogy a játék tényleg "támad". De ettől függetlenül nem lehet tagadni, hogy a készítők dolgoztak ezen, és egy valóban egyedülálló élményt hoztak létre.































