Penko Park

Játékmenet – Pokémon Snap, de élesebb kanyarokkal

A Penko Park alapvetően azokat a klasszikus mechanikákat hozza vissza, amelyeket a Pokémon Snap rajongói már jól ismernek: egy önjáró járművet vezetve, egy idegenvezetővel a fedélzeten, az a célunk, hogy különböző lényeket fedezzünk fel, és fényképeket készítsünk róluk. A játék alapja egyszerű: fényképezni, dokumentálni a világot és a benne élő kreatúrákat, miközben folyamatosan fejlesztjük az eszközeinket, hogy minél több lényt csalogassunk elő.

Az újítások között ott van például egy fogókar, amit használhatunk, hogy közelebb vonzzuk a lényeket, illetve egy labda, amit dobálhatunk, hogy megzavart lényeket kaphassunk el. Ahogy előre haladunk, a fényképeink tapasztalati pontokat adnak, amikkel új eszközöket és helyszíneket nyitunk meg, de fontos megjegyezni, hogy bár a játék alapvetően szórakoztató, az ismétlődő játékmenet egy idő után nem mindenki számára lesz elég friss.

Látvány – Tim Burton találkozik a Pokémonnal

Ami igazán egyedivé teszi a Penko Park-ot, az a vizuális stílus. A játék olyan, mintha a Pokémon Snap és a Jurassic Park találkoztak volna egy Tim Burton-es világban. A lények édesek és aranyosak, de a legtöbbjüknek van valami hátborzongató vonása, ami egyfajta disszonanciát hoz az egész élménybe. Ez az atmoszféra még inkább fokozódik, amikor a szellemi világba lépve olyan lényeket fedezhetünk fel, amiket csak ezen a síkon láthatunk.

A világ egyszerre vonzó és zavarba ejtő: a régi turistaparadicsomból, amit a természet átvett, valóságos kis dzsungel lett. A színek, a fények és a hátborzongató hangulat mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy igazán sajátos élményben legyen részünk, ami még a legkedvesebb és legbájosabb lényekkel is egy furcsa, szürreális érzést kelt.

Játékélmény – A friss újítások és a monotónia határvonalán

Bár a játékmenet szórakoztató, és van benne friss ötlet, a Penko Park komoly hiányosságokkal küzd. Az alapötlet remek, de a tartalom mennyisége hamar eléri a határait. A játék négy fő szakaszból áll, amelyek ugyan tele vannak titkokkal, új felfedezésekkel és sokféle lénnyel, de ahogy haladunk előre, egyre inkább úgy érezzük, hogy a különböző pályák között egyre inkább ismétlődnek az élmények. A játék három-négy óra alatt letudható, és bár egy-két újrajátszás mindenképpen szükséges ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a világ összes titkáról, a negyedik kör után már inkább időhúzásnak tűnik, mint valódi élménynek.

Sajnos, a korlátozott számú pálya miatt az Afterparty-hoz hasonló ismétlődés már a játék közepén elérhet egy olyan szintet, ahol valóban érezzük, hogy a felfedezés már nem hoz új izgalmakat, csak a régi pályák újrahangsúlyozását.