Oninaki

A történet és a hangulat: Halál, reinkarnáció és a morális kérdések

A játék világában a halál és a reinkarnáció központi szerepet kapnak, és az egész történet azzal kezdődik, hogy főhősünk, Kagachi, gyerekként elveszíti a szüleit, majd szomorúságától nem tud túllépni a halálukon. Ezáltal a halott lelkek, ha nem tudják elengedni a földi kötődéseiket, „elveszettekké” válnak, és szörnyekké alakulnak. Kagachinak és társainak az a feladata, hogy megakadályozzák ezt, segítve a lelkeket a túlvilági utazásukban.

A történet, bár érdekes alapötlettel rendelkezik, végül mégsem ad elég mélységet a karaktereknek. Kagachi és Mayura, a főszereplők, meglehetősen egydimenziósak, és az ő személyiségükön való elmélyedés helyett inkább a világ különböző elveiről és erkölcsi kérdéseiről olvashatunk. A párbeszédek sokszor merevek, és bár az alapvető mondanivaló megjelenik, a szövegek nem képesek igazán átadni a drámai hatást, amit a történet próbál kifejezni.

Harcrendszer: Akció, de nem forradalmi

A harcok rendszerében elég komoly váltás történt a Tokyo RPG Factory korábbi játékaihoz képest. A körökre osztott harcrendszert felváltotta egy sokkal gyorsabb, akcióalapú rendszer, amelyben Kagachi különböző Daemonokat (szellemeket) idézhet meg, hogy azok segítségével támadjon. Minden Daemon más-más képességekkel rendelkezik, és a játék során az ellenségekkel való küzdelem során lehetőségünk van gyorsan váltani közöttük.

A harcok eleinte frissítőek, mert valóban nagyobb szabadságot adnak, mint a régebbi körökre osztott rendszerek, de hamar monotonussá válnak. Az ellenségek nem igazán adnak elég kihívást, és a harcok idővel inkább gombnyomogatásnak tűnnek, mintsem igazi stratégiai döntéseknek. Az olyan elemek, mint a demon affinity (a szellemekkel való kapcsolatunk erősítése), elméletben izgalmasak, de gyakorlatilag nem érződik igazán fontosnak, hogy mikor használjuk őket, ha egyszerűen csak le kell darálnunk az ellenfeleket.

A világ: Sötét, de unalmas

A világ, amelyben Kagachi kalandjai zajlanak, különleges. A játék folyamán különböző dimenziók között váltunk, és ezt a két világot (élő világ és a „Túlvilág”) szép vizuális megoldásokkal mutatják be. A világok közötti váltás érdekes ötlet, hiszen gyakran kell a két világ különböző elemeit kombinálni, hogy továbbjussunk, például egy hatalmas szakadékot átugorhatunk a Túlvilág segítségével, miközben az élő világban egyéb akadályokkal kell szembenéznünk. Azonban ez a mechanika nem eléggé van kihasználva, és a világok közötti váltások inkább ügyességi feladatokként jelennek meg, mintsem igazán elmélyült játékelemmé.

A grafika vegyes érzéseket kelt: a világ szép, de sajnos sokszor túl monokróm, és egy idő után az új helyszínek nem elég változatosak ahhoz, hogy igazán lekössenek minket. A zene hangulatos, de nem elég gazdag, és sokszor egy-egy hosszú, csendes szakaszon hiányzik a kellő atmoszféra. Ha már az atmoszféránál tartunk, a démonok és a szörnyek animációja és dizájnja még mindig nagyon jól sikerült, de az ellenségek típusa nem igazán változik, és a harcok is inkább fárasztóvá válnak.

Miért érdemes mégis kipróbálni?

Az Oninaki nem egy rossz játék, de nem is egy emlékezetes darab. Az alapvető ötletek működnek, és a Daemon rendszer frissítő lehetőség az RPG-ben, de a történet, a karakterek és a harcrendszer hamar megmutatják a határaikat. Azoknak ajánlható, akik szeretik a gyors tempójú, akció-orientált RPG-ket, de akik a klasszikusabb, taktikusabb harcot kedvelik, könnyen csalódhatnak.