Neversong

Sötét tónus, meglepően sok szívvel

A játék már az elején figyelmeztet, hogy komoly témákhoz nyúl, és ettől kicsit tartottam. Féltem, hogy egy depresszív, komoran szenvedős élmény vár rám, de szerencsére nem erről van szó. Igen, a világ sötét, néha kifejezetten bizarr (elég csak Dr. Smile-ra gondolni), de közben tele van furcsa humorral, szerethető karakterekkel és meglepően felemelő zenei aláfestéssel.

A zongorára épülő soundtrack különösen sokat dob az összképen: nem tolakszik, nem akar érzelmileg manipulálni, egyszerűen csak finoman alátámasztja azt, amit épp érzek. A szinkronmunka pedig kimondottan erős – ritka az ilyen kis játékoknál, de itt tényleg élnek a karakterek.

Látvány: szép, gusztustalan, emlékezetes

Vizualitásban a Neversong kifejezetten erős. A színek és a fények tudatos használata miatt a játék folyamatosan atmoszférát lélegez, a szörnydizájn pedig egyszerre lenyűgöző és undorító. Többször volt olyan érzésem, mintha Guillermo del Toro egy kevésbé realista, rajzolt világba költözött volna: groteszk, mégis esztétikus.

Játékmenet: ismerős, de működik

Mechanikailag a Neversong erősen emlékeztet a Hollow Knight-ra. A támadás animációja például szinte deja vu, de őszintén szólva: ez nem baj. A denevérrel való csapkodás jól működik, a mozgás alapvetően kézre áll, és az új képességek – mint a köteleken lengedezést lehetővé tevő kesztyű – pont annyit adnak hozzá, amennyit kell.

Metroidvania lévén van visszajárás, de a játék nem akarja túlbonyolítani magát. Nincsenek végtelen elágazások vagy elveszős térképek, inkább egy kompakt, jól kihasznált világot kapsz, ahol mindig akad valaki, akivel beszélhetsz, vagy valami apró titok, ami tovább lendít.

Ahol megbicsaklik az élmény

Nem minden tökéletes. Peet irányítása néha meglepően idegesítően „twitchy”: egy rossz lépés, egy apró figyelmetlenség, és máris elveszítettem egy szívet, mert nekimentem egy ellenfélnek. Ez nem nehézségből fakad, inkább technikai érzetből, és emiatt időnként kizökkent.

A másik fájó pont a játék hossza. Mire igazán belerázódnék, már a végén járok. Értem én, hogy jobb rövidnek és jónak lenni, mint hosszúnak és üresnek, de akkor is maradt bennem egy kis hiányérzet. Szívesen időztem volna még ebben a világban.

Zárás

A Neversong nem forradalmasítja a Metroidvania műfaját, de nem is ez a célja. Ehelyett egy érzelmes, hangulatos, szerethető utazást kínál, ami végig tudja, mit akar mondani, és mikor kell elhallgatnia. Rövid, néha kissé ügyetlen, de őszinte és emlékezetes élmény.