NAIRI: Tower Of Shirin

A NAIRI: Tower of Shirin pontosan ilyen. Már az első percekben érződik rajta, hogy mindenáron meg akarja mutatni magát: „nézd, itt egy új kép”, „figyeld, ez a puzzle ötletes”, „hallod ezt a sort?”. Nem mindig tökéletes, néha kicsit ügyetlen, de végig ott van benne az a gyermeki lelkesedés, amitől nehéz haragudni rá.

Egy lány, egy torony, egyre sötétebb titkok

A történet ártatlanul indul. Nairi a Shirin városának elitjében él, elszigetelten, biztonságban – egészen addig, amíg egy támadás mindent fel nem borít. Menekülés, banditák, összeesküvések, elfeledett civilizációk: a klasszikus „kiragadnak a komfortzónádból” felállás, ami aztán szépen, lassan átalakul.

Ami igazán működik, az Nairi fejlődése. A kezdetben kissé naiv, kívülálló lány fokozatosan válik határozott, kíváncsi és elszánt hőssé. A történet nem ragad le egy tónusnál: hol felnövéstörténet, hol fantasy-rejtély, hol politikai áthallásokkal teli mese. Nem mindig üt akkorát, mint szeretné, de folyamatosan érdekes marad.

Puzzle, ahogy megszoktuk – és ahogy szeretjük

A feladványok terén a NAIRI nem akar forradalmat. Klasszikus recepttel dolgozik: tárgygyűjtés, kombinálás, több szobán átívelő rejtvények. Ha játszottál valaha Broken Sword-del vagy Grim Fandango-val, azonnal otthon érzed magad.

A változatosság viszont megvan. Van egyszerű „egy szobás” logikai feladat, és van olyan is, ami több helyszínen át épül fel. A játék vége felé akadnak kissé ködös megoldások, de szerencsére sosem csúszik át Riven vagy King’s Quest szintű, hajtépős kegyetlenségbe. Inkább elgondolkodtat, mintsem büntet.

Mesekönyv, ami életre kel

A NAIRI egyik legerősebb oldala a vizuális stílusa. Minden kézzel festett, minden egyedi. Az egész játék olyan, mintha egy illusztrált mesekönyvet lapozgatnék – nem véletlenül, hiszen a grafika egyetlen művész munkája.

A szegénynegyedek szürkés-barnás tónusai, a gazdagok harsányabb világa, a föld alatti rejtett területek mind külön karaktert kapnak. Az animáció egyszerű, de szerethető: karakterek finoman elhalványulnak, a jelenetek képről képre váltanak, mint amikor lapozok egy könyvet. Nem mindenkinek jön majd be ez a low-fi megközelítés, de van benne stílus és következetesség.

Hangulat: lassú, nyugodt, esti mese

Az egész játékot áthatja egy nyugodt, „chill” atmoszféra. A zene eklektikus, de sosem tolakodó, inkább aláfesti az eseményeket. Tökéletesen passzol ahhoz a lefekvés előtti mesés hangulathoz, amit a Home Bear Studio célzott meg.

A teljes szinkron hiánya érezhető – főleg a beszédes, antropomorf karaktereknél –, de egy ilyen kis költségvetésű indie játéknál ez megbocsátható kompromisszum. A szöveg önmagában is elég erős ahhoz, hogy működjön.

Switchen különösen otthon van

Kifejezetten jó látni, hogy a fejlesztők nem csak „ráportolták” a játékot Switchre. Háromféleképp játszható:

• hagyományos gombokkal és analóg karral,
• érintőképernyőn,
• vagy dokkolva, Joy-Con mutatós vezérléssel, Wii-stílusban.

Van balkezes mód is, ami apróság, de figyelmesség. A Joy-Conos kurzor különösen jól áll a játéknak, és fiatalabb játékosok számára is intuitívvá teszi az élményt.

Zárás

Nagy eséllyel eddig még nem hallottál a NAIRI: Tower of Shirin című játékról, de ez ne tartson vissza. Nem egy Double Fine-szintű klasszikus, és nincs mögötte nagy licenc vagy marketing, viszont egy biztonságos, kedves, ötletekkel teli világ, ami tisztelettel nyúl a műfajához.

Nem reformálja meg a point-and-click kalandjátékokat, de nem is akarja. Inkább egy szerethető kis kuriózum, amit jó érzés végigjátszani – lassan, ráérősen, mint egy mesekönyvet, amit nem sietek becsukni.