Ha valaha is játszottál egy mobilos, szórakoztató, de könnyen felejthető játékkal, akkor máris képben vagy, mi vár rád a *Millie* esetében. Az alapötlet akár jónak is tűnhet, de egyre inkább az az érzésünk, hogy a játék – bár próbálkozik – valahogy mégsem találja meg azt a megfelelő egyensúlyt, amire igazán szükség lenne.

Millie
VÉGSŐ_ÍTÉLET
Átlagos
Ha valaha is játszottál egy mobilos, szórakoztató, de könnyen felejthető játékkal, akkor máris képben vagy, mi vár rád a Millie esetében. Az alapötlet akár jónak is tűnhet, de egyre inkább az az érzésünk, hogy a játék – bár próbálkozik – valahogy mégsem találja meg azt a megfelelő egyensúlyt, amire igazán szükség lenne.
Mi működik?
A Millie alapvetően egy könnyed, kirakós típusú játék, ami a Pac-Man és a Snake klasszikusait keveri. A feladatod, hogy egy milli-pedét irányítva elérj egy meghatározott számú golyót, miközben egy-egy kijáratot keresel a szinten. Aztán, ha sikerül, jöhet a következő pálya. Mindez szépen működik, és a grafikák is bájosak – gyerekbarát, vidám megjelenéssel, amire egy-egy könnyedebb játékra vágyó ember felkapja a fejét.
A Switch verzió irányítása is sokkal jobb, mint a mobilos változat: végre nem egy érintőképernyőn, hanem fizikai gombokkal irányítjuk a millipédet, ami sokkal pontosabb és élvezetesebb. Ezen az alapvető irányításon kívül van még néhány hasznos eszköz is, mint például a scissors, amivel Millie méretét csökkentheted, és az elengedhetetlen clock, amely lehetővé teszi, hogy visszatekerd a játékot egy-két másodperccel a hiba előtt. Ezek az eszközök fontos szerepet kapnak a későbbi szinteken, és jelentős segítséget nyújtanak, amikor a pályák egyre bonyolultabbá válnak.
Mi nem működik?
A probléma akkor jön, amikor a játék a saját szabályait kezdi el túlteljesíteni. Az első szintek még könnyen játszhatók és tanulhatók, de később a pályák hatalmasak lesznek, és olyan zsákutcák, sűrű szűk helyek jelennek meg, hogy csak próba és hiba alapján tudod kitalálni a helyes utat. Ilyenkor hamar kiderül, hogy a játék inkább a türelempróbálkozásokra épít, mintsem a valódi ügyességre. A játéknak van egy kis szórakoztató faktora, de nem sokan fognak örökké ragaszkodni hozzá.
Egyesek talán nem is számítanak rá, de a játék története is egy kicsit furcsa – Millie ugyanis pilótává akar válni, de hogy ennek mi köze van a labirintusokhoz, azt a legjobb szakértők sem tudják megmagyarázni. Oké, értem, kell valami sztori, de egy kicsit összezavaró, hogy hogyan jön ez ide.
Az is csalódás, hogy ha hibázol és a saját testeddel ütközöl, akkor az egész szintet újra kell kezdened. Ez elég frusztráló, főleg ha már 10 percet eltöltöttél egy szinten, és csak egy apró hiba miatt kell újraindítani. És bár vannak repülőgépek a játékban, nem igazán érezni őket a játék menetében – a mini-játékok, amelyek a repülőkkel kapcsolatosak, teljesen más stílust képviselnek, mint a labirintus-futás, és nem adnak semmi pluszt az élményhez.
Miért érdemes mégis kipróbálni?
A Millie akkor lehet érdekes, ha valaki egy nyugodt, könnyed játékot keres, ami nem igényel túl sok elmélyülést. Gyerekeknek, vagy azoknak, akik egy kis időre ki akarnak kapcsolódni, jó választás lehet. Az eszközök, mint a clock vagy a scissors, biztosítják a szükséges segítséget ahhoz, hogy a későbbi szinteken is eljussunk a célhoz, de hosszú távon a játékmenet egyhangúsága és a fokozódó nehézség miatt a legtöbb játékos valószínűleg hamar elunja majd.































