Mario vs. Donkey Kong

A Játékmenet: A Régi Vonalak, Kicsit Kényelmesebben

A játék elkezdésekor Mario egy szokásos kalandra indul, miután Donkey Kong elrabolta a Mini Mario-kat a játékgyárból. A pályák két részre vannak osztva: először kulcsokat kell gyűjteni, hogy kinyiss egy ajtót, majd elérni a célhelyet, ahol a Mini Mario-k várnak ránk. Az egésznek az a hangulata, mintha egy klasszikus platformer lenne, de most kicsit több agytörést igényelne, hiszen a játékmenet nemcsak a hagyományos ugrálásról szól, hanem bizony némi gondolkodásról is.

Mario most nem ugrálhat a szokásos módon a fején, hogy legyőzze ellenségeit. Inkább arra kell összpontosítani, hogy miként használhatjuk őket ugróplatformként, vagy hogyan emelhetjük őket és dobhatjuk egymásra, hogy továbblépjünk. Ez frissítette a szokásos formulát, de valójában nem hozott elég újítást ahhoz, hogy igazán felrázza a műfajt. Szerintem a játék szépen egyensúlyozik a könnyű, gyerekeknek szóló szórakoztatás és a felnőtteknek is megfelelő kihívás között, de valahogy nem érzi igazán az igazi Mario varázst.

Kooperatív Mód: Két Főszereplős, De A Lényeg A Két Player

A legnagyobb újdonság, ami a 2004-es verzióhoz képest bekerült, az a kétjátékos kooperatív mód. Itt a második játékos nem csak díszletként van jelen, mint ahogy az néhány más Mario játékban lenni szokott, hanem teljes értékű szereplő, aki szabadon mozoghat és feladatokat oldhat meg. Ez óriási előrelépés, és nálunk otthon ez az, ami igazán feldobja a játékot – a gyerekek egyszerűen imádták, hogy a második játékos is részese lehet a kalandnak, és hogy közösen oldhattunk meg mindenféle kihívást.

Bár a játékmenet alapvetően nem hoz semmi forradalmit, a kooperatív mód és a különféle új világok adnak egy kis frissességet a már-már megszokott Mario-képhez. A világok szépek, az új ellenségek és akadályok meg jól illeszkednek a játék ritmusába, de igazából nem szabad túl sokat várni a tartalmi újításoktól.

A Vizuális Frissítés: Jobb, De Nem Elég Jó

A vizuális frissítés egyértelműen észrevehető, a karakterek részletesebbek és színesebbek lettek, az animációk simábbak, és az egész játék egy frissebb, modernebb érzetet kelt. Ugyanakkor, ha alaposabban megnézzük, az új grafikai stílus mellett még mindig érződik, hogy a játék az egyszerűségre törekszik. Az új világok, mint a Merry Mini-Land és a Slippery Slope, bár érdekesek, nem hoznak akkora változást, hogy valóban felpörögjön tőlük az élmény. A látványos részek inkább csak díszletként szolgálnak, nem hozzák el az igazi wow érzést, amit egy Mario játékhoz illene.

A Nehézség: Gyerekjáték

Ha valaha is játszottál egy Mario játékkal, tudod, hogy ezek a címek nem éppen a legnagyobb agytornák. A Mario vs. Donkey Kong nem más: a gyerekeknek szánt kalandok azok, amik a fő célközönséget jelentik. A játékmenet könnyed, a feladványok nem túl bonyolultak, és csak a legvégén jönnek el azok a pillanatok, amikor egy-egy összetettebb puzzle igazi fejtörést okozhat. Ha felnőttként játszol, könnyen érezheted, hogy a játék nem ad elég kihívást, és a nehézség inkább a szórakoztató módon belassított, mintsem valódi intenzitással.