Van valami különösen jóleső abban, amikor a Switchre sorra érkeznek a **Grasshopper Manufacture** régi, kissé problémás, de szerethető játékai. A *Shadows of the Damned: Hella Remastered* után most itt a **Lollipop Chainsaw RePOP**, és papíron tökéletes párt alkotnak: harsány, kompromisszummentes, kicsit hülye, kicsit zseniális akciójátékok egy olyan korszakból, amikor még senki sem félt attól, hogy „túl sok”.

Lollipop Chainsaw RePOP
VÉGSŐ_ÍTÉLET
Átlagos
Van valami különösen jóleső abban, amikor a Switchre sorra érkeznek a Grasshopper Manufacture régi, kissé problémás, de szerethető játékai. A Shadows of the Damned: Hella Remastered után most itt a Lollipop Chainsaw RePOP, és papíron tökéletes párt alkotnak: harsány, kompromisszummentes, kicsit hülye, kicsit zseniális akciójátékok egy olyan korszakból, amikor még senki sem félt attól, hogy „túl sok”.
A Lollipop Chainsaw mindig is egy furcsa szerelemgyerek volt. Suda 51 punkos, anarchikus energiája találkozott James Gunn B-filmes, Troma-ízű humorával, és az eredmény 2012-ben pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett: ízléstelen, stílusos, emlékezetes. A RePOP viszont azt bizonyítja, hogy egy ilyen játékot nem elég csak felpolírozni.
Történet – egy másik korszak lenyomata
Juliet Starling tizennyolcadik születésnapján zombijárvány tör ki a szülővárosában. Ő viszont nem egy átlagos cheerleader: zombivadász dinasztiából származik, láncfűrésze van, és a világvége leginkább csak időzítési kellemetlenség. A pasiját sajnos nem sikerül megmenteni, de a levágott fejét – mágikus okokból – magával hordja az övén. Innen indul a menet a középiskolán át öt, zenék köré épített démonúr felé, akiket egy depresszív goth srác idézett meg, mert miért ne.
Ma már furcsán hat ez az egész, de nem rossz értelemben. Ez a sztori tökéletesen a 2010-es évek elejének terméke, amikor az ilyen abszurditás még nem volt önmaga paródiája. A humor gyerekes, a vér folyik, a káromkodás állandó – és igen, nem mindenkinek fog működni. De amikor működik, akkor nagyon.
Hangulat és karakterek – itt még mindig erős
A tónus egyértelműen Suda és Gunn metszéspontja: punk rock, horrorutalások, harsány színek, és folyamatos szöveg. Juliet – Tara Strong hangján – kifejezetten szerethető főszereplő. Teljesen komolyan veszi, hogy cheerleader, miközben gyakorlatilag egy szuperhős. A családja, a zombivadász klán, és a Dark Purveyors, vagyis a zenei stílusokra felhúzott főgonoszok is mind emlékezetesek.
Ez az a rész, ahol a RePOP még mindig működik. A karakterek és a szöveg nem veszítettek az erejükből.
Harc – látványos, de darabos
A játékmenet klasszikus Grasshopper-féle brawler. Juliet először közelharci mozdulatokkal „fellazítja” a zombikat, majd egy nagy láncfűrész-csapással lefejezi őket. A kombók végén jönnek a látványos finisherök, pontszorzók, konfettiszerű vérrobbanások.
A fejlődési rendszer korrekt: dash, lövedék-kiegészítő, Star Soul Power, ami szivárványszínű őrületté változtatja a karaktert egy rövid időre. Nick, a levágott fej sem csak dísz: QTE-kben segít, és ott a Nick-roulette is, ami tömegkontroll-képességeket dobhat.
Papíron minden rendben van. Gyakorlatban viszont a harc merev. Az ellenfelekre való ráfordulás darabos, a távolságzárás lassú, főleg boss harcoknál. Több lock-on megoldás is van, de egyik sem igazán intuitív, és egy nehezebb összecsapásnál ez frusztráló. A helyzeten segít, hogy az upgrade-ek olcsóbbak, de az összkép így is rosszabb, mint az eredeti verzióban – ami már akkor sem volt makulátlan.
RePOP mód és tartalmi veszteségek
A RePOP mód elvileg extra, valójában inkább érthetetlen kompromisszum. A vért és lefejezéseket színes effektek váltják fel, ami erősen idézi a régi Nintendo-féle cenzúrát. Nem tesz hozzá semmit, inkább elvesz az élményből.
A nagyobb gond azonban a licencelt zenék hiánya. A soundtrack gerince eltűnt, egyedül a The Chordettes Lollipop című dala maradt. Pedig az eredeti játék számos jelenete pont a zenék miatt volt emlékezetes. Most ezek helyén generikus pop-punk szól, ami egyszerűen nem üt akkorát.
Teljesítmény – itt vérzik el igazán
A legnagyobb csalódás a technikai állapot. A pályák lineárisak, az átvezető mozgások (akadálymászás, ugrások) régen lendületet adtak az akciónak. Itt viszont durva fps-esések jönnek ezeknél az átmeneteknél, nagyobb csatákban és robbanásoknál is. A játék gyakran megakad, rángat, ami teljesen szétveri a tempót.
Ez különösen fájó, mert a RePOP vizuálisan tisztább, élesebb – és pont ezért bosszantó, hogy a teljesítmény nem tartja a lépést.
Zárás
A Lollipop Chainsaw RePOP még mindig egy hangos, idióta, szerethető játék. Juliet, a láncfűrész, a beteg humor – ezek működnek. De ez a verzió nem a legjobb módja annak, hogy újra átéld ezt az élményt.
A gyengébb optimalizáció, az elveszett zenék és a felesleges RePOP mód együttese azt eredményezi, hogy ez a remaster inkább kompromisszum, mint ünneplés. Ha teheted, keresd meg az eredetit – ott még jobban vág a láncfűrész.



























