Lode Runner Legacy

A játékélmény: A puzzle és az akció határán

A Lode Runner Legacy nagyon egyszerű, és ez nem feltétlenül baj. A játékmenet az alapoknál kezd: össze kell szedni a goldokat és el kell menekülni a pályáról, miközben igyekszel elkerülni a kínos találkozásokat a fenevadakkal. Na jó, igazából nem is olyan kínosak, hiszen a megoldás az, hogy a karaktered képes blokkokat törni, ezzel aknát ásni a gonoszok alá. Az egész akció és logikai felfogás igazi agytorna – de abban az értelemben, hogy pörögnek az agytekervények, miközben az ember egyre inkább azon agyal, hogy hová fúrjon, hogy kikerülje a szörnyeket.

Az első pár pálya még simán lemegy, gyorsan átérsz rajtuk, de ahogy haladsz előre, úgy válik egyre bonyolultabbá a helyzet. Mivel a játék alapvetően a mozgásra, a gyors döntésekre és a manipulálható terepre épít, van egyfajta lendület, ami idővel ránt be. És itt van az, amitől igazán különleges: minden egyes pályánál egy-egy apró aha-momentumot kapsz, hogy „aha, ezzel most tényleg jól megoldottam”.

A játékmódok és az újítások

Ez nem egy „csak egy szintet hozok és megint lejátszom” típusú játék. Képzeld el, hogy az Adventure módban elkezdesz egy egyszerű szinttel, és hirtelen észreveszed, hogy egyre inkább bonyolódnak a helyzetek. A vége felé meg már lehetetlennek tűnik a túlélés, és ugyanaz a néhány percnyi játékidő minden egyes alkalommal másképp alakul.

Ami meglepett, az a rengeteg extra mód. Van itt Classic, Puzzle, Extra, és persze a World mód, ahol a világ minden tájáról szerzett pályákat próbálgathatunk. Ez utóbbinak igazi varázsa van, mert egy szinten nemcsak saját magadnak kell megoldásokat kitalálni, hanem az egész közösség gondolkodása is ott van veled – és valljuk be, mindig jó érzés ráakadni egy-egy igazán kreatív pályára. A látvány persze nem egy AAA-s produkció, de elég ahhoz, hogy a pályák átélhetők legyenek, és mindent, ami történik, valahogy stílusosan fogadd el.

A közösség ereje

Ami igazán szórakoztatóvá tette számomra a játékot, az a közösség. A szintek szerkesztése egy rendkívül egyszerű, mégis szórakoztató lehetőség, amit remekül lehet használni. Bár a fejlesztők kihagyták a multi-touch támogatást (kicsit érezni, hogy itt még van hely a fejlődésre), azért az ilyen szintű kreativitás és a közösségi aspektus többet ad, mint bármi más.

És ne felejtsük el a kooperatív módot sem, amely, bár nem annyira izgalmas, mint amilyen lehetne, mégis remek lehetőséget ad arra, hogy egy jóbaráttal együtt oldj meg szinteket. A két joystickos irányításra nincsenek komoly kifogásaim, mert annyira pörgős a játék, hogy már egy-egy közös menet is felér egy kis játékelméleti kalanddal.

A grafika és zene

Itt jön az, amit mondani kell, de nem örömmel: a grafika meg a zene igazából középszerű. A látvány olyan, mintha egy 90-es évekbeli PC játékot néznél. Minden pálya egy-egy egységes kék blokk tenger, ami azért nem mondható valami sokszínűnek. A karakterek voxel stílusban jelennek meg, de ezek sem igazán szövik bele a játékot abba az egyedi atmoszférába, amitől egy igazi klasszikus válik különlegessé. A zene ugyanez: egy apró, elektronikus alapú dallam, ami bár nem rossz, de idővel kicsit monotonná válik. A hangulat így megmarad, de hogy miért nem hozták ki belőle a maximumot, az nálam kérdéses.

Záró gondolatok

Összességében a Lode Runner Legacy egy olyan játék, ami inkább meglep, mint lenyűgöz. A játékélmény kellemes, a játékmenet addiktív, és ha egy kis fejtörésre, no meg egy kis szórakoztató agytornára vágysz, akkor nem fogsz csalódni. A rengeteg extra mód, és a közösségi lehetőségek pedig igazán feldobják, de azért a játék nem akar túllépni a régi alapokon. Egy kis frissítés nem ártott volna, de talán nem is volt szükség rá. Tényleg nem egy must-have, de azért a retro kedvelők biztosan megtalálják benne a maguk örömét.