Lifeless Planet: Premiere Edition

A magányos felfedezés kényszere

A Lifeless Planet sztorija nem bonyolult, de érdekes. Egy amerikai űrhajós bőrébe bújunk, aki egy idegen világra kényszerleszáll. A küldetés az lett volna, hogy egy zöld, élettel teli bolygót találjunk, de amit valójában kapunk, az egy sivatagi, élettelen táj, ahol az egyetlen dolog, ami mozog, az a homok és a szél. Mi történhetett itt? Miért találunk emberi települést? Miért van itt szovjet zászló? És hol vannak az emberek? Itt igazán érdekes kérdések merülnek fel, és a történet kezdetén az egésznek van egy olyan hangulata, hogy “hű, ezt még végig akarom játszani”.

De a kérdések maradnak, és a válaszok sosem jönnek el teljesen. Még inkább zavaró, hogy bár a játék elég mélyre próbál menni a történettel, a világ, amit bejárunk, annyira üres és érdektelen, hogy a rejtélyek nagy része eltörpül a helyszínek unalmassága mellett. Az idegen bolygó igazából olyan, mint egy olcsó sci-fi film díszlete, ami igyekszik hatásosnak tűnni, de végül csak a szánalom határát súrolja.

A világ, ami nem akar életre kelni

Bár a Lifeless Planet világának a magányos érzése fontos részét képezi, az üres környezet és az, hogy minden egyes lépésünknél csak egy végtelen sivatagot látunk, idővel kissé monotonná válik. Az egyes területek között való ugrálás nem kínál igazi felfedezést, mert a pályák valójában rendkívül lineárisak. A sziklákat és a fémes környezetet úgy alakították ki, hogy minél inkább idegennek tűnjön, de valójában ez inkább unalmas, mint lenyűgöző.

Az űrhajósunk egy jetpack segítségével ugrálhat egyik szikláról a másikra, ami önálló szórakozás egy ideig. Néhány pálya egy-egy nagyobb területen pörög, ahol egy jobb jetpackkel gyorsabban haladhatunk, de ezek a pillanatok ritkák. Az ugrás irányítása kissé furcsa, könnyen túllőhetjük a célunkat, és az egész irányítás kissé nehézkes, de azért van benne valami szórakoztató, amit nem tudok teljesen elhanyagolni.

A hangulat és a félelem, amit adni próbál

Ami igazán emeli a Lifeless Planet-et, az a hangulat, amit a játék teremt. Bár a grafika nem sokat tud mutatni, a zene és a hangeffektek rendkívül jól teszik dolgukat. Rich Douglas zenéje képes tökéletesen átadni a magány és a fokozódó feszültség érzését. Először csak nyugodt, ambient dallamok hallatszanak, de ahogy haladunk előre, a zene egyre inkább zordabbá válik, és ez igazi atmoszférát teremt a játékban. Van, hogy csak az elgondolkodtató háttérzene miatt érezzük, hogy valami rettenetes készül történni.

A játék nem tartalmaz igazi harcot, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének veszélyek. Vannak olyan pillanatok, amikor meglepnek minket egy-egy ijesztő ugrás, de ezen kívül a valódi fenyegetés érzése sosem alakul ki. A játék inkább a feszültségre, mintsem a valós, aktív veszélyekre épít.

A végén ott van a szórakoztató része, de...

A Lifeless Planet egyike azoknak a játékoknak, amik bár próbálnak valami különlegeset adni, végül nem tudják teljesen kifejleszteni azokat az elemeket, amik igazán izgalmassá tehetnék őket. A világ üres, a történet pedig nem ad igazi válaszokat. De a felfedezés mégis valahol élvezetes. Azok a pillanatok, amikor egy-egy különleges tájat látunk, vagy a történet bizonyos elemei felcsillannak, kifejezetten megérinthetnek.

A játékmenet lassú, és sokszor úgy érzem, hogy az idő csak egy helyben pörög, miközben a világ nem ad semmi meglepőt. De mégis van valami, ami megfog: a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett, és hogy mi rejlik még a bolygó alatt.

Értékelés: 5 / 10 - Átlagos

A Lifeless Planet egy olyan játék, ami próbálkozik, és sok érdekes ötlettel kecsegtet, de végül nem tudja teljesíteni azt, amit megkezdett. Bár a hangulat és a zenék jók, a játék világának üressége és az unalmas játékmenet végül a teljes élményt egy kicsit szürkévé teszi. Ha kíváncsi vagy, mi rejtőzik a bolygó alatt, próbáld ki, de ne várj túl sokat.