Irem Collection Volume 1

Image Fight – tanuld meg, vagy nincs tovább

Az 1988-as Image Fight az a fajta játék, amit nem végigjátszol, hanem feltörsz. Vertikális shoot ’em up, szigorúan memorizálós, kétkörös felépítéssel, ahol a halál nem tanulságos kis pofon, hanem teljes újrakezdés. Checkpoint, elveszett power-upok, hideg zuhany.

A rendszer viszont gyönyörűen precíz. A négy sebességfokozat azonnal váltogatható, a három pod színe és állása pedig konkrétan meghatározza, hogyan éled túl az adott szekciót. A kék podok egyenesen lőnek, a narancsok fordítva, és ahogy keverem őket, úgy alakul ki a saját „buildem”. Nem dísz, nem opció – kötelező használni az eszköztárat.

A Force egységek még tovább mélyítik ezt. Felcsatolod, és kész, nincs csere. Rosszul döntesz? Szerencsétlen vagy. De amikor elkezd összeállni a fejemben a pályák térképe, a turret-ek helye, a bossok ritmusa, akkor az Image Fight egészen katartikus élménnyé válik. Nem végigjátszani jó, hanem megérteni.

Régi portok, más ízek

A csomagban ott vannak a PC Engine és a NES/Famicom verziók is, ami kifejezetten örvendetes. Ezek nem egyszerű butított átiratok, hanem eltérő tempójú, eltérő karakterű játékok. A PC Engine kicsit engedékenyebb, pörgősebb, a NES pedig meglepően jól kezeli a kisebb sprite-okkal járó kompromisszumokat.

Érdekes belegondolni, hogy Észak-Amerikában ez volt az egyetlen hivatalos Image Fight megjelenés – és teljesen más élményt ad, mint az arcade kegyetlensége.

Image Fight II – még egy lapáttal rá

Az Image Fight II: Operation Deepstriker már PC Engine-re készült, 4:3-as vertikális képaránnyal, jobb grafikával és hosszú, animés átvezetőkkel. Kár, hogy ezekhez nem kaptunk feliratot, mert így inkább csak zajos megszakításai a játéknak.

A nehézség viszont itt tényleg brutális. Minden pálya elején elveszik az összes power-upot, a checkpoint rendszer marad, az ellenfelek gyorsabbak, nagyobbak, agresszívebbek. Furcsa módon az első pálya az egyik legnehezebb, ami tipikus Irem-húzás: ha ezt nem bírod, nincs miről beszélni. De ha túléled, a játék elkezdi megmutatni az igazi arcát, és ott már nehéz nem tisztelni a tervezést.

X Multiply – az idegen test belsejében

Az 1989-es X Multiply teljesen más hangulat. Barátságosabb, azonnal játszhatóbb, kevésbé büntet. A hajó csápjai egyszerre fegyverek és pajzsok, és ahogy mozgok, úgy alakítom őket. Ez sokkal intuitívabb élmény, mint az Image Fight szigorú koreográfiája.

A világ pedig… hát, az Irem itt igazán elszabadult. Szerves, nyálkás, Giger-hangulatú belső terek, pulzáló húsfalak, szemgolyók és csápok mindenhol. Egyszerre gusztustalan és lenyűgöző. Talán túlságosan is „jól esik” játszani, mert emiatt kicsit kilóg a csomagból – de pont ez teszi jó ellenponttá.

Technika rendben, körítés sehol

Az emulációval nincs gond. A játékok pontosak, jól skálázhatók, rengeteg vizuális beállítással, save state-tel, visszatekeréssel. És itt jön a probléma: ezeknél a játékoknál ezek az extrák konkrétan kiherélik az élményt. A csalások, halhatatlanság, végtelen élet teljesen szembe mennek az Irem filozófiájával.

A prezentáció pedig meglepően fapados. A menü lassú, csúnya, nincs extra tartalom, nincs galéria, nincs zenelejátszó, nincs gyakorlómód. Az online ranglisták el vannak dugva, a gyors újraindítás hiánya idegesítő, és összességében az egész csomag olyan, mintha „letudták volna”.

Zárás

Az Irem Collection Volume 1 alapjai erősek: három kiváló shoot ’em up, korrekt emuláció, több verzió. De ez a gyűjtemény inkább tűnik kötelező üzleti lépésnek, mint szenvedélyes megőrzésnek. Az Image Fight játékok brutálisan nehezek, rétegigényűek, az X Multiply pedig bár zseniális, más irányból közelít.

Egy nagyobb, gazdagabb válogatásért lelkesednék. Így viszont ez inkább tiszteletteljes, de hideg találkozás az Irem örökségével. Örülök, hogy itt vannak ezek a játékok – csak nem érzem, hogy igazán hívnának vissza.