GensokyoDefenders

Két műfaj találkozása, nem békés tárgyalóasztalnál

A Touhou-sorozatot mindig is a megszállott reflexekről és a képernyőt elborító lövedékbalettről ismertem, ezért elsőre furcsa volt látni, hogy itt tower defense-elemekkel keverik a klasszikus shmup-alapot. De nem úgy, hogy egyik elnyomja a másikat, hanem mintha két régi motoros kicsit morogva, de végül együtt dolgozna.

A pályákon egyrészt csapdákat pakolok le, okosan elosztva a frissen kapott érméket, másrészt én magam is beszállok a darálóba egy választható karakterrel. Lövök, varázslok, manőverezek, miközben a háttérben a saját döntéseim dolgoznak. Ez az a pont, ahol a játék elkap: nem csak nézem, ahogy működik a stratégiám, hanem aktívan benne vagyok.

Flow, ami nem spóroltat velem

Az egyik legjobb húzás, hogy a pénz nem megy tovább a következő pályára. Ez felszabadító érzés. Nem számolgatok, nem tartalékolok, hanem azt mondom: jó, akkor most legyen mindenből sok. Több csapda, több varázslat, több kísérletezés. Olyan ez, mint amikor egy régi játékban rájössz, hogy nem büntet, ha merész vagy – sőt, jutalmaz érte.

A varázslatok nem puszta extra effektek, hanem ritmust adnak a játéknak: lassítanak, megállítanak, levegőhöz juttatnak. Amikor jól időzítek, érzem, hogy összeáll a gépezet, és ez a pillanat az, amiért újraindítok még egy pályát, még egy próbát.

Touhou-hangulat: jó, ha ismered, de nem kötelező

A Touhou-világ rajongóinak ez nyilván egy extra réteg, de őszintén: ha nem ismered, akkor sem esel el semmitől. A sztoris átvezetők gyorsan átpörgethetők, és ez teljesen rendben van – én is inkább a játékra koncentráltam. A látvány összességében korrekt, de nem emlékezetes: a pályák funkcionálisak, a stílus kicsit steril, és az anime-es átvezetők nem mindig passzolnak ahhoz, amit játék közben látok.

Ez az a pont, ahol az élmény picit megbicsaklik: nem rondának mondanám, inkább lélektelennek. Szerencsére a játékmenet elég erős ahhoz, hogy ezt elnézzem neki.

Nem forradalom, hanem egy jól eltalált keverék

A Gensokyo Defenders nem akarja újradefiniálni a műfajokat, és talán pont ezért működik. Tudja, mit csinál jól, és arra fókuszál. Konzolon játszva kifejezetten jólesett ez a kicsit lassabb, átgondoltabb, mégis pörgős tempó, ami nem csak a reflexeimet, hanem az eszemet is dolgoztatja.

Nem lett új kedvenc, de az a fajta játék, amire később is jó szívvel gondolok vissza, és ha valaki rákérdez, simán azt mondom: igen, ez működik.