FRAMED Collection

Van az a ritka pillanat, amikor egy játék nem irányítani akar, hanem olvastatja magát veled – és közben sunyin gondolkodásra kényszerít.

Panelről panelre, fejben összerakva

A FRAMED Collection két játékot csomagol egybe: az eredeti, 2014-es FRAMED-et és annak későbbi előzményét. Mindkettő noir hangulatú logikai játék, de valójában inkább interaktív képregények, ahol nem gombkombókat tanulsz, hanem ok-okozati összefüggéseket. Fogod a paneleket, tologatod őket, sorrendet cserélsz, majd megnyomod a „lejátszás” gombot, és nézed, ahogy az elképzelésed vagy zseniális tervként, vagy kínos bukásként materializálódik.

Az egésznek van egy nagyon sajátos ritmusa. Először csak figyelsz: ki merre néz, mikor lép be egy rendőr, hol vet árnyékot egy fal. Aztán elkezded olvasni a pályát, mint egy jó krimit, ahol előbb-utóbb összeáll a fejben a megoldás. Amikor pedig összeáll, az az „aha” élmény pontosan olyan, mint amikor gyerekként rájöttél egy LucasArts-kalandjáték logikájára – csak itt nincs szöveg, nincs párbeszéd, minden vizuálisan történik.

Noir hangulat, jazz és mozgás

Stílusban a FRAMED egészen pofátlanul magabiztos. A minimalista grafika, a hosszú árnyékok, a sziluettes figurák és a smooth jazz aláfestés együtt olyan noir hangulatot hoz, amit sok nagyobb költségvetésű játék is megirigyelhetne. A karakterek alig pár vonalból állnak, mégis van személyiségük: a kapkodó mozdulatok, az óvatos leselkedés, a túlzó lopakodás mind-mind hozzátesz az élményhez.

Konzolon, Switch-en kézben tartva érződik igazán, hogy ez eredetileg érintésre lett kitalálva. Kézzel pakolni a paneleket ösztönösebb, természetesebb. Docked módban kontrollerrel sem játszhatatlan, de ott néha megtörik a flow, főleg az időre menő jeleneteknél, ahol egy rossz bemenet elég ahhoz, hogy újra kelljen nézni ugyanazt a jelenetet. Szerencsére ott a gyorsítás gomb, ami ilyenkor életmentő.

Tempó, ötletek és az a fránya rövidség

Ami nagyon működik, az az ötletek adagolása. A játék folyamatosan dobál be új helyzeteket: álcázás, elterelés, több szinten futó jelenetek, különböző kameranézetek. Soha nem ragad le egy trükknél, mindig tovább lép, mielőtt kifáradna. Ez egyszerre áldás és átok, mert mire igazán belerázódnék egy-egy mechanikába, már jön is a következő.

És igen, itt jön az egyik legnagyobb fájdalmam: mindkét játék túl hamar véget ér. Mire azt érzed, hogy na, most már igazán érzed a ritmusát, már jön a stáblista. Nem azért, mert kevés az ötlet, hanem mert túl fegyelmezettek voltak az alkotók. Ez tiszteletre méltó, de játékosként marad benned egy kis hiányérzet.

Két játék, egy csomag

A két rész egymás mellett játszva szépen kirajzolja a fejlődést. A második (időben előzmény) változatosabb, látványosabb, kiforrottabb, de az első sem öregedett rosszul. Együtt kerek egész ez a csomag, olyan, mint egy jó dupla kötet a polcon: külön-külön is működnek, de együtt az igaziak.

Zárás

A FRAMED Collection nem akar több lenni annál, ami: egy stílusos, okos, rövid, de emlékezetes logikai élmény. Nem fog hetekre beszippantani, nem ez lesz az új „még egy pálya” játékod, viszont minden percét jóleső figyelemmel töltöd majd. És amikor vége, kicsit sajnálod, hogy nincs több panel, amit átrendezhetnél.