Football Manager 2021 Touch

Ugyanaz az év, ugyanaz a kattanás – és mégis: miért működik?

Van az a furcsa évszakos érzés, mint amikor előkerül a kabát, meg a „most már tényleg korán sötétedik”, és valahogy ezzel együtt megjön a kedvem egy új Football Managerhez is. Nem azért, mert forradalmi, hanem mert ez a sorozat olyan, mint egy jól ismert kocsma: lehet, hogy a pult ugyanaz, de mindig át van rendezve két söralátét és három emberi sors.

A Switch-es Touch-vonal ráadásul eleve kompromisszum: nem a teljes, „full-fat” Football Manager, hanem egy karcsúsított változat, ami próbálja a menedzsermániát bepréselni konzolformára. És az igazság az, hogy 2021-re érződik: Sports Interactive tovább csiszolja a sarkokat. Nem mindig elegánsan, de legalább következetesen.

Meccsnap: végre nem a menü az ellenfeled (annyira)

A legnagyobb, legazonnalibb változás a meccsek közbeni felület. És ezt tényleg meg lehet érezni, nem csak kipipálni a „új UI” bullet pointot. A képernyő alján ott ül az egész csapatod, egy sorban, mint egy kis vizuális kispad: látod a teljesítményértékelést, a fáradtságot, és ha valakivel baj van, ráböksz, és máris jönnek a lehetőségek. Csere, taktikai tweak, utasítás, minden kéznél.

Ez a „gyors hozzáférés” meccs közben konkrétan ritmust ad. Nem kell úgy érezned, hogy adminisztrációt végzel, miközben a jobb szélsőd épp a harmadik beadását rúgja ki a stadionból. A bal oldalon a meccsstatisztikák, a jobb oldalon váltogatható stat oldalak (legördülővel), középen pedig egy Dugout rész, ahol az asszisztens időnként okoskodik. Néha hasznos, néha csak olyan, mint egy lelátói kommentelő, aki nem tudja, hogy te már amúgy is ideges vagy.

És itt jön be az új „Shouts” rendszer is: kiabálhatsz a játékosokra. Dicsérsz, lecseszel, fókuszáltatsz, felpörgetsz. Ez papíron vicces, gyakorlatban meg nagyon is FM: a csapatod vagy vevő rá, vagy megsértődik, mint egy sértett művész a 70. percben. Amikor működik, tényleg érzed, hogy be tudsz nyúlni a meccsbe egy gyors, emberi jellegű döntéssel. Amikor nem, akkor legalább kiengedted a gőzt – és valljuk be, néha már ez is taktika.

xG: amikor a játék is megmondja, hogy „jól játszottál, csak béna voltál”

Meccs után jön az egyik legjobb modern futballos találmány: több stat, köztük az xG (expected goals). És igen, tudom, ez már régóta körbejár a focis közbeszédben, de itt az a jó, hogy a játék konkrétan segít értelmezni a saját frusztrációdat.

Nyertél 1–0-ra, de az xG 3.4? Akkor te domináltál, csak a csatárod úgy fejezte be a helyzeteket, mint amikor a haverod FIFA-ban öt ziccert kihagy, aztán a 90+2-ben beadásból gólt kap. Vagy fordítva: kikaptál, de az xG alapján nem kellett volna? Akkor lehet, hogy nem kell azonnal felgyújtani a taktikai táblát, csak a kapusodnak volt „olyan napja”.

Ez az a fajta stat, ami nem csodafegyver, de kapaszkodó. A Touch-verzióban különösen, ahol nem merülsz el annyira mélyen minden mikrorészletben, jól jön, hogy a játék ad egy értelmezési keretet a „mi a fenéért nem nyertünk?” kérdésre.

Menü-takarítás: még mindig labirintus, csak most már ki van táblázva

A menürendszeren is alakítottak. Több helyen tabos elrendezés van, logikusabb csoportosítások, kicsit kevesebb „hol is volt ez?” pillanat. Érződik az igyekezet, mert a Switch-en mindig ez volt a legnagyobb gond: egy komplex menedzserszimulációt próbálunk konzolra kényszeríteni, miközben a műfaj eredendően egérre és billentyűzetre van kitalálva.

És hiába a csiszolás, a kezelhetőség továbbra is a játék Achilles-sarka. Én kézben szeretem a Touch jellegét – mert a Switch erre való –, de néha még így is küzdelem egy apró ikon eltalálása, amikor a képernyő tele van információval. Kontrollerrel pedig… nos, az olyan, mint amikor megpróbálsz gyorsan menüt váltani egy régi DVD-lejátszón: működik, csak közben érzed, hogy nem erre tervezték.

Van ugyan „egérmutató” megoldás (bal stick benyomásával), de az is inkább szükségmegoldás: lassú, kicsit döcög, és nem lesz tőle természetes. A játék folyamatosan azt sugallja: „nézd, én próbálok konzol lenni”, de közben az egész rendszer egy PC-s óriáskabátban feszeng.

A nagy hiány: COVID nincs, és ez egyszerre érthető és furcsa

Érdekes döntés, hogy a 2020–21-es szezont elindítod, és a játék egy alternatív valóságban játszódik, ahol a stadionok tele vannak, nincs járvány, nincs káosz, nincs meccshalasztás. Nincs COVID, pont.

Ezt én emberileg teljesen értem. A Football Manager sokaknak menekülés, és nem biztos, hogy bárki a valóság nyomorát akarja újraélni a képernyőn, főleg ha személyes veszteségek is kötődnek hozzá. Játékdizájn szempontból is lenne benne igazságtalanság: vezeted a ligát, aztán hirtelen három kulcsjátékos kidől, mert „így jártál”.

Ugyanakkor az FM mindig is a részletek mániája volt, és korábban simán beemelt olyan valós hatásokat, amik beleszólnak a klubéletbe. Emiatt bennem ott maradt a gondolat: opcionálisan, kapcsolható módon érdekes lett volna. De hogy ez hiányzik-e? Ízlés kérdése. Én inkább úgy fogtam fel, hogy ez a játék most tényleg azt mondja: „itt pihensz”.

A végső ítélet: marha nehéz beletanulni, marha nehéz abbahagyni

A Football Manager 2021 Touch legnagyobb erénye és legnagyobb bűne ugyanaz: komplex. Csak itt a komplex nem a „bonyolult, mert rossz”, hanem a „bonyolult, mert rengeteg fogaskerék kapcsolódik”. Az első szezonban simán el lehet vérezni nem a pályán, hanem a kezelőfelületen. Aztán egyszer csak átkattan, és onnantól veszélyes: „csak még egy meccs”, „csak még egy átigazolás”, „csak még egy keretedzés”.

És igen, hiányoznak dolgok a teljes verzióból (nagyobb csapatbeszédek, sajtótájékoztatók), de cserébe ez még mindig az eddigi legjobb kézi focimenedzser élmény Nintendo gépen. A meccsnapi felület sokat segít, a statok jobbak, és a játék képes arra a régi, perverz varázslatra, hogy egy középcsapatból is személyes ügyet csinál.

Olyan ez, mint egy Robert Pirès: eleinte kicsit kényelmetlen, furán mozog, néha nem érted, mit akar – aztán egyszer csak elkezd működni, és onnantól te se érted, miért vagy ennyire benne.