Cuphead

Kezdjük a történettel: A sorsot a szerencse kártyája dönti el

A történet egyszerű, de annál szórakoztatóbb: Cuphead és testvére, Mugman elindulnak a Pokol Kaszinóba, ahol a Sátán egy fogadást kínál nekik: megduplázhatják a pénzüket, vagy elbukják a lelküket. Persze, ahogy az lenni szokott, a nagy főnök nyer, de esélyt ad nekik a megváltásra: ha összegyűjtik a más adósokat, akik a Sátán elől menekülnek, akkor visszakapják a lelküket. Így kezdődik egy sor brutálisan nehéz akció szint, ahol különféle főellenségekkel kell szembenézniük, hogy elérjék a szabadságot.

A játékmenet kétféle szakaszból áll: a futószalagos akció részekből és a főellenség-harcokból. Az előbbiből csupán hat van, de igazán a 19 különböző főellenfél a játék húzóereje, és éppen ezek azok, amik a legjobban próbára teszik a képességeidet.

A kihívás: Ne hagyd, hogy elriasszon!

Ha eddig nem hallottál róla, Cuphead híres arról, hogy brutálisan nehéz. De ne aggódj, nem folyamatosan bombáznak minket pofonokkal – inkább arról van szó, hogy mint egy jó régi „memorizálós” játék, a legjobb taktikák a minták felismerésében rejlenek. Minden egyes főellenfő harca más és más, és bár mindegyik három szakaszból áll, ezek a szakaszok véletlenszerűen változnak, ami megnehezíti a pontos előre kalkulálást. Itt nem „megnyomom a gombot, aztán ott egy támadás, utána jön a következő”, hanem folyamatosan figyelned kell a harc dinamikáját, és reagálni kell rá.

Ne hallgass a „git gud” típusú tanácsokra – igaz, hogy a gyakorlás segít, de ha könnyebben szeretnél haladni, ott van a Simple mód, ami nagyban csökkenti az ellenfelek életpontjait, de ezzel sok varázslatot el is vesz a játékból. Ha pedig komolyan be akarsz fejezni mindent, javaslom, hogy térj vissza a Regular nehézségi szintre, hogy megkapd a legjobb élményt.

A stílus: A '30-as évek animációja, amitől leesik az állad

Itt jön a csavar: a játék nem csupán egy szórakoztató platformer, hanem egy igazi műalkotás. Az animációs stílusa tökéletesen idézi a ’30-as évek Fleischer és Disney-féle rajzfilmjeit, gondolj csak a Betty Boop és Steamboat Willie stílusára. Minden egyes karakter és háttér kézzel rajzolt, mintha egy régi filmtekercsről származna, és mindezt egy fantasztikus jazz és big band zenére tálalják. Nem túlzás azt mondani, hogy ez egy művészi alkotás a maga nemében.

A Switch-verzióban mindez gyönyörűen megjelenik. A képek szinte ugyanolyan élesek, mint az Xbox One vagy PC verziók, az animációk zökkenőmentesek, és minden tökéletesen fut 60 képkocka per másodperc sebességgel – a ritka akció pillanatok kivételével. Az egyedüli problémám a játékkal kapcsolatban, hogy kézi módban a szöveg túl pici, és még a dokkolt mód sem nyújt sokkal jobb olvashatóságot. Ha nem rendelkezel tökéletes látással, akkor érdemes a kontrollbeállítások között keresgélned.

Újdonságok és extra tartalom: Még jobb, mint valaha

A Switch-verzió új funkciókat is tartalmaz, például mostantól Mugman-t is választhatjuk, mint játszható karaktert egyjátékos módban. Továbbá új karakteranimációk is kerültek a játékba, amik bár apróságok, mégis édes kis bónuszok, például új előharci trükkök. A játék a „Side Stories” című kiegészítőkkel is bővült, ahol többet tudhatunk meg a lányok karaktereiről, és ezek az apró kis történetek igazán édes, de szomorú pillanatokkal gazdagítják az élményt.

Összegzés: A tökéletes Switch-játék

A Cuphead Switch-verziója szinte hibátlanul hozza az Xbox és PC verziók élményét, és még a kis képernyőn is élvezhető. Bár a játékmenet nem mindenkinek való (a folyamatosan nehezedő főellenfelek nem mindenki ízlésének felelnek meg), aki szereti a kihívásokat, annak kötelező darab. A vizuális és zenei munka, valamint a játék egyedisége minden más platformer fölé emeli. Ha még nem próbáltad, ideje beszerezni.