Corpse Party: Blood Drive

J-Horror, de másként

A Corpse Party sorozat mindig is a groteszk, sötét hangulatáról volt ismert, és nem is próbálkozik másként ebben a harmadik részben. A történet egy jól megszokott, szürreális japán horror elemekkel tarkított világba vezet minket, ahol az elvárt pszichológiai és fizikai borzalmak egyaránt ott várnak ránk. Ha szeretnél egy játékot, ami tényleg képes meglepni, akkor a Blood Drive biztosan megadja azt a sokkoló hatást, amit keresel – akár egy gyomros a gyomrodnak.

A játékmenet keveréke a vizuális regények hangulatának és a túlélőhorroros felfedezésnek, de az elején leginkább az előbbi dominál. Az első pár órában nem sok felfedezésről van szó; inkább órákig tartó, hangos narrációval teli jelenetek, amik kicsit túl sokáig tartanak. Ha eddig nem játszottál a sorozattal, akkor már az elején meglephet, hogy mennyire nem segít abban, hogy belépj a történetbe, mintha már a harmadik évadot kezdted volna meg egy sorozatban, anélkül, hogy megnézted volna az első két évadot.

A karakterek a játék erősségei

Ami a játékot igazán kiemeli, az a karakterek írása és az atmoszféra. Ayumi és a többiek olyan pillanatokkal ajándékoznak meg minket, amelyek igazán emlékezetessé teszik a játékot. A karakterek nem csupán figurák a játékban, hanem igazi emberek, akik valódi drámákat élnek át. A sorozat már korábban is kiemelkedett a karakterfejlődésével, és Blood Drive sem hagy cserben minket ezen a téren.

Azonban, és most jön a feketeleves: a játék története egyes esetekben nem túl taktikusan nyúl olyan érzékeny témákhoz, mint az önkárosítás. Persze, ha valami jól megtervezett sokkoló elemről van szó, akkor azt kell mondanom, hogy sikerült elérniük a céljukat. De vajon helyén való-e mindez? Aligha. Ugyanakkor ezt a borzalmas érzést, amit a történet nyújt, más J-Horror művek is képesek átadni, például a Suicide Club vagy Yume Nikki.

Az exploráció: Mindenhol zűrzavar

Míg a karakterek és a történet működnek, addig a játék felfedezési része, hát, finoman szólva, nem a legjobb. Az 3D-s felfedezés nem igazán találja meg a ritmusát. Ahelyett, hogy az izgalom és a feszültség fokozódna, inkább úgy érezhetjük, hogy egy zűrös útvonalon haladunk végig, ahol mindig egy újabb vizuális regény részlet vagy egy rémisztő, de furcsán olcsó 3D-s jelenet vár ránk. A környezetek laposak, a karakterek pedig olykor nehezen megkülönböztethetők, ami még inkább zavaróvá teszi az amúgy is széteső élményt.

A grafika nem segít a helyzeten, mivel a játék alacsony poligonszámú modellekkel dolgozik, ami nem passzol a játék tónusához. A közvetlenül elénk táruló jelenetek is sokszor olyanok, mintha egy régi, rossz minőségű anime jelenetet néznénk, és az egész borzalmasan elüt a történet atmoszférájától.

Miért nem működik igazán?

Bár a Blood Drive képes ránk hozni a várva várt sokkot, mégis az az érzésem, hogy a játék nem találja meg azt a stabil alapot, amitől igazán élvezhető lenne. Míg a karakterek erősen kiemelkednek, a játékmenet folyamatossága hiányzik. Az 3D-s felfedezés nem hoz semmi újat, és sokszor csak zavaró, ahogy a játék hirtelen visszakapcsol vizuális regény üzemmódba. A történet és a karakterek erősek, de a játékmenet nem támogatja őket kellőképpen.