Carto

Na, Carto pontosan ezt próbálja elérni. A gondolat nem rossz, sőt, egy rendkívül kreatív alapötletet takar, de amikor a játékmenet egy idő után unalmassá válik, és a történet is elég lapos ahhoz, hogy álomba ringasson, már nem biztos, hogy a gyönyörű grafika képes megmenteni a helyzetet.

A Kirakós Játék, Amit Szeretünk... Amíg Nem Unjuk

Carto alapmechanikája valószínűleg nem újdonság a legtöbb kirakósjáték-rajongó számára: a csempék helyezgetése, amelyek illeszkednek egymáshoz, szinte minden oldalról. Az alapelv egyszerű, de szórakoztató: egy erdőt erdőhöz kell illeszteni, egy sivatagot sivataghoz, és így tovább. A főhősünk, Carto, egy eltévedt lány, aki a repülő hajója lezuhanása után egy különös, csempézett világban találja magát, és azon dolgozik, hogy hazajusson. A probléma? Hamar elkezd a dolog ismétlődővé válni, és ahogy haladunk előre, a kitalált rejtvények egyre inkább frusztrálóvá válnak, miközben az instrukciók időnként túl homályosak.

A kezdetekben szórakoztató a játék, és a felfedezés öröme egy ideig elviszi az embert. A különböző helyszíneken való sétálgatás és a találkozások a karakterekkel érdekesek lehetnek, de ahogy telik az idő, úgy válik mindez egy monoton fetch quest (hozd el és vidd el) élménnyé, ami egyre inkább unalmas. A játék története is inkább egy hosszú sétálgatás, amit a különféle feladatok és karakterek kisebb-nagyobb rejtvényei szakítanak meg.

Gyönyörűen Megrajzolt Világ – De Ki Az, Aki Még Jól Érzi Magát A Kész Kép Szélén?

A Carto vizuálisan igazi gyöngyszem. A kézzel rajzolt világ, a színes ceruzás árnyalatok, és az egész játék olyan, mintha egy mesekönyv lapjain élnénk. Az animációk is szeretetteljesek, és tényleg átjön az a szeretetteljes gondoskodás, amit a fejlesztők az alkotásba beleadtak. A világ tele van apró részletekkel, amelyek kellemesek a szemnek, és a felfedezés során sosem érezzük azt, hogy valami kényszeredett vagy unalmas lenne.

De… mi történik, amikor a gyönyörű világot egy idő után ismétlődő rejtvények borítják be? Itt jön be a legnagyobb probléma. A kirakós mechanika sokszor túlzottan leegyszerűsített, és a játék instrukciói nem segítenek abban, hogy minden pillanatban tisztán lássuk, mit is várnak el tőlünk. Még egy felnőtt játékosnak is gondot okozhat az, hogy mit kell csinálnia, és ez könnyen frusztrációhoz vezethet. A gyerekek viszont talán jobban elboldogulnak ezzel a kissé "ontológiai" egyszerűséggel.

A Történet És A Hangulat: Kedves, De Kevés

A történet nem visz túl sok feszültséget magával. Mindenki kedves, mindenki segítőkész, de valahol hiányzik a dráma. Az egész történet egy kicsit olyan, mintha egy bábjátékot néznénk, ahol a karakterek nem küzdenek a saját sorsaikkal, és mindennek megvan a maga helye a nagy egészben. Ez a kedvesség, bár sokszor kellemes, egy idő után olyan érzést ad, mintha egy felnőtteknek szóló gyerekmesét játszanánk végig, amit mindenki túl könnyedén vesz.

Mi Működik, Mi Nem?

Mi működik:

• A gyönyörű, kézzel rajzolt világ tényleg lenyűgöző.
• A tile-matching mechanika egy szórakoztató és egyedi alapötlet.
• A világ felfedezése nyugtató és szórakoztató, ha épp nem ragadunk bele.
• A kis gyerekek számára valószínűleg élvezetesebb, mint a felnőtteknek.

Mi nem működik:

• A kirakós rejtvények egy idő után túl ismétlődővé válnak.
• A történet túlságosan lapos és nem hoz elég feszültséget.
• A homályos utasítások és a nem elég világos célok frusztrálóak lehetnek.
• A játék idővel monotonná válik, különösen azoknak, akik szeretnének többet felfedezni.