Bayonetta 3

A boszorkány, aki nem lassul

Nyolc év telt el azóta, hogy utoljára Bayonetta cipőjébe bújtam, és volt bennem némi félsz: ezt a tempót, ezt az őrült, mégis precíz akciót lehet-e egyáltalán fokozni? A válasz röviden: igen. Hosszabban: nagyon is.

A PlatinumGames nem újraértelmezte a sorozatot, hanem fogta az első két rész elképesztően feszes harcrendszerét, és úgy pakolt rá új rétegeket, hogy közben egy pillanatra sem borult fel az egyensúly. A dodge-ok, a Witch Time, a kombók ritmusa továbbra is olyan pontos, hogy öröm csak mozogni is. És amikor azt hinném, hogy ennél már nem lehet tovább menni, akkor bedobja az Infernal Demonokat.

Amikor a káosz kontrollálható marad

Bevallom, eleinte féltem tőlük. A hatalmas démonidézések könnyen elvihették volna a hangsúlyt a finom, technikás harcról. Ehelyett az történt, hogy ez lett a sorozat legjobb bunyója. A démonok nem gombnyomásos win gombok, hanem eszközök, amiket okosan kell használni. Ha rosszkor idézem őket, szétverik őket, és ott állok védelem nélkül.

Mindegyik démon másképp működik, új fegyvereket, mozgási lehetőségeket ad, és teljesen új gondolkodásra kényszerít. Egy idő után már reflexből időzítem őket Witch Time-ra, és amikor minden összeáll, az egész harc folyamatos, kontrollált őrület lesz.

Több főszereplő, több íz

Meglepően jól működik az is, hogy nem csak Bayonettával játszom. Viola eleinte idegen testnek érződik: nehezebb, nyersebb, kevésbé elegáns. Aztán leesik, hogy pont ez a lényege. Az ő Witch Time-ja nem dodge-ra, hanem blokkolásra épül, ami teljesen új ritmust ad a harcnak. Az első pár fejezetben kaptam is rendesen, de amikor átkattant az agyam, már nem akartam visszaadni a kontrollert.

Jeanne oldalscrollos, lopakodós küldetései elsőre kérdőjelesek voltak, de annyira magabiztos stílusérzékkel vannak beillesztve, hogy végül simán elviszik a hátukon a saját ötletüket. Olyan ez, mint amikor egy zenekar hirtelen stílust vált egy szám erejéig, és mégis működik.

Tér, tempó, túlzás

A pályák nagyobbak, nyitottabbak, több bennük a felfedezés. Harc közben persze bezár az aréna, de a két csata között szabadon csalinkázhatok, titkokat, kihívásokat, extra bunyókat keresve. És közben a játék folyamatosan dobálja az új ötleteket: kaiju-harcok, felhőkarcolókon mászás, menekülések, teljesen elborult set piece-ek. Egy pillanatra sem ül le.

És mindez fut Switchen. Nem hibátlanul, de meglepően stabilan. Néha a kamera kicsit elveszíti a fonalat, handheld módban látszik a felbontás skálázása, de a lényeg megvan: a tempó nem törik meg. Ez pedig ennél a játéknál szent dolog.

Mélység azoknak, akik maradnának

A Bayonetta 3 nem csak egyszeri élmény. Ez az a játék, ahol az első végigjátszás csak bemelegítés. Platina érmek, kihívások, skill fák, gyakorló mód, magasabb nehézségek, ranglisták – aki szeret elmélyedni, annak itt hetekre, hónapokra való tartalom van. De közben ott a laza mód is, ahol a látvány és a flow kerül előtérbe, és ez a kettő tökéletesen megfér egymás mellett.

Zárás

A Bayonetta 3 nemcsak hogy felér a sorozat eddigi csúcspontjaihoz, hanem túl is szárnyalja őket. Ez egy hangos, pimasz, túltolt, mégis elképesztően precíz akciójáték, ami pontosan tudja, miért szeretjük ezt a műfajt. Ritka az ilyen magabiztos harmadik rész. Itt nincs kifáradás, nincs kompromisszum – csak egy nagy, örömteli erődemonstráció.