Apocalipsis Wormwood Edition

Az alapötlet erősen szól arról, hogy Harry, a főhős, mindent megtesz, hogy visszaszerezze a szeretett nőt, akit elragadtak tőle. De ami igazán különlegessé teszi ezt az egyébként elég egyszerű kalandjátékot, az nem a bonyolult rejtvények vagy forradalmi játékmenet, hanem az atmoszféra, amit sikerült megteremteni.

Bevezetés: Az élet és a halál közötti határvonal

Az Apocalipsis valójában nem a nehéz rejtvényekkel és az izgalmas akcióval akar megfogni minket. Az, ami igazán elgondolkodtat, az a történet és a környezet. Harry, a főszereplő, egy szürreális, démonokkal és szörnyekkel teli világban próbálja meg visszaszerezni szerelmét. Egy olyan világban, ahol nemcsak a külső, hanem a belső démonokkal is meg kell küzdenie. Az alapvető drámai feszültség ott van, de valahogy az egész játék inkább egy érzelmi hullámvasútnak tűnik, mintsem egy szórakoztató kalandnak.

Játékmenet: Kétszer kattintottam, háromszor léptem

Az irányítás egyszerű, és a klasszikus point-and-click megoldásra épít, ami nem igazán újdonság. Kétféle módszerrel irányíthatjuk Harryt: az egyik a mozgásos, a másik a point-and-click. Az utóbbi jobban működik, és bár az alapvető játékmenet nem rossz, hamar rájössz, hogy a megoldandó rejtvények nem igazán fogják meg az agyadat. Kezdetben elég könnyű dolgunk van, csak körbe kell kattintani a térképen, hogy megtaláljuk a hasznos tárgyakat, de később a nehezebb szakaszokon már több logikai gondolkodásra lesz szükség.

Az igazi probléma itt az, hogy a játék nem mindig ad elég támpontot, így több, mint egy alkalommal egyszerűen csak próbálkozunk. A "aha!" pillanatok, amelyek a legjobb kalandjátékokat igazán naggyá teszik, itt sajnos elmaradnak. Egy-egy sikeres megoldás után gyakran azt érzed, hogy nem is a saját okosságodon múlt, hanem inkább azon, hogy valahogy rábukkantál a megfelelő dologra.

A világ és a hangulat: A halál és a sötétség ölelésében

Most jön a lényeg: Apocalipsis világának stílusa. Az egész játék vizuálisan egyedülálló, 15. századi fametszetek ihlette művészeti irányvonalat követ. Ez a sötét, nyomasztó hangulat tökéletesen passzol a történethez, ami a halálról és az okkultizmusról szól. A zene is kifejezetten hangulatos, egy olyan ambient stílust képvisel, ami tényleg el tudja érni, hogy a játékos úgy érezze magát, mintha egy rémálomban lenne. Ha nem bánod a melankóliát, akkor ez az atmoszféra biztosan el fog ragadni. De ha inkább a könnyedebb, pozitívabb élményeket keresed, akkor érdemes másfelé nézni.

Bár a világ gyönyörűen van felépítve, és a hangulat is megvan, amit elvárunk egy ilyen típusú játéktól, az élmény egy idő után kezd kissé egyhangúvá válni. Az állandó nyomasztó légkör, a halál és a démonok folyamatos jelenléte egy idő után már nem annyira izgalmas, mint inkább fárasztó.

Zárás: Egy erős próbálkozás, ami nem tudott igazán elérni

Összességében a Apocalipsis: Harry at the End of the World egy olyan játék, amely tele van potenciállal, de valami hiányzik ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen. A történet és a hangulat mindenképpen kiemelkednek, de a játékmenet sajnos nem tudja tartani a lépést. Az alapvető mechanika működik, de túl sok apró hiba és frusztráló pillanat van ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat a játék közben.

Ha valami melankóliára vágysz, ha szereted a sötét, misztikus hangulatot, akkor érdemes egy próbát tenni vele, de ha inkább egy pörgős, izgalmas kalandot keresel, akkor valószínűleg csalódni fogsz.