Collection Of Mana

A varázslatos háromság

Final Fantasy Adventure – vagy ahogy Japánban ismerték, Seiken Densetsu – a Game Boy első éveiben jelent meg, és bár nem szárnyalta túl a zeldás vagy a japán szerepjátékok egyéb korai darabjait, a szórakoztató, akció RPG-gyel most egy szokatlan élményt kapunk, ami megéri a nosztalgiázást. Képzeld el, hogy egy szép napon újra leülsz a kézikonzol elé, és elkezded pörgetni azt a mélyzöld, karakterekkel teli világot. Szó se róla, az egész nagyon egyszerű. A harcban nincs túlbonyolítva semmi, de valahogy működik. A 16 bites korszak legnagyobb varázsa, hogy még a legegyszerűbb mechanikák is jól fognak, hiszen nem sok választásunk van. Tökéletes bevezetője volt a sorozat alapvető mechanikáinak, és bár semmi különlegeset nem csinált, volt benne valami... na, valami, ami elvarázsolt.

Az emuláció tökéletes, és a szűrők és grafikai módok gyakorlatilag bevethetőek, mint egy időgép. Tudd meg, miért jó ez: a "Game Boy" szűrő, ami visszaadja a régi gép pixeljeit, olyan érzést kelt, mintha egy középiskolai régi barátoddal ülnél a régi szobában, és a sarkon túl már mindent ismernél.

A "Secret of Mana" varázslata

Most jön a bűvös pillanat. 1993. A Secret of Mana. A SNES legjobb pillanatai között kell emlegetni, és ha valaha is volt olyan játék, amit újra és újra ki akartál próbálni, akkor itt van. Ez már igazi RPG-élmény, amit a 16 bites korszak egyik legnagyobb mesterműveként tartunk számon.

Ah, a harc. Akkoriban – ha jól emlékszem – voltak olyan pillanatok, mikor dühöngtem a harcrendszeren. Tényleg, mi a fene van azzal a támadás-gólyával? Amikor a figura – mintha rossz filmet nézne – képes volt annyi időt tölteni a támadás utáni animációban, hogy te képtelen legyél támadni. Igen, voltak hibái. Az AI társak botladoztak a falak között, és persze ott volt a töltődő energiát igénylő harcrendszer is, ami helyenként egy kissé visszafogta az akciót. De az egész egy különleges varázslatot sugallt.

És igen, az a háromfős kooperatív játékélmény még ma is olyan egyedülálló, mint egy UFO a Nintendo világában. Bár ki kellett pótolnunk a padot egy multitappal vagy második kontrollert hozva, a hangulat azóta sem változott. A Switch Joy-Con rendszere ügyesen átmenti ezt a lehetőséget, szóval ha valakivel együtt akarsz a régi világokban kalandozni, az új hardveren is élvezheted.

A "Trials of Mana" felfedezése

Emlékszem, hogy amikor megjelent 1995-ben, valami olyan epikus hangulatot hozott, hogy nemcsak a grafikával, hanem az egész koncepcióval lenyűgözött. Három szálon futó történet, tökéletesen kidolgozott karakterek és a szokásos zseniális Kikuta-soundtrack, amiről persze sokunknak a "Secret of Mana" ugrott be. De itt egy jobb játékrendszert kapunk, ami csak finomította az alapokat.

Az animációk letisztultabbak, a harc folyamatosan pörög, és a "Triangle Story" hatására mindegyik karakterrel egy-egy egyedi élmény vár ránk. A harcrendszer is sokkal kifinomultabb lett, már nem kell várni a töltésre, és az AI társaink is értelmesebben mozognak. De a legjobb talán a grafika. Egy igazi művészet a SNES-en, ahol minden háttér és karakter olyan szintű részletességgel készült, hogy ha nem tudnád, akkor simán elhinnéd, hogy a következő generációs konzolon pörög.

Összegzés

Kedves olvasó, ha azt mondom, hogy a Collection of Mana nemcsak egy gyűjtemény, hanem egy igazi időutazás, nem túlzok. Az, hogy most már újra kézbe vehetjük a Secret of Mana és a Trials of Mana eredeti verzióját, egy igazi ritkaság. Hiába van ott a remake, az igazi feelinget a retro emuláció hozza vissza. Az ár talán elgondolkodtató, de aki igazán szereti ezt a műfajt, annak nem lehet kérdéses, hogy érdemes-e beruházni.

Pozitívumok

• Kiváló emuláció, hű a régi élményekhez.
• A kooperatív mód igazi varázslat.
• A harcrendszer fejlődése a Trials of Mana-ban is jól látható.
• Tökéletes nosztalgiaélmény, ami nem fullad be.

Negatívumok

• A harcban néha idegesítő késések.
• AI társak néha elvesznek a térben.
• Korlátozott képernyőbeállítások.