A **GRIP**-ben minden adott ahhoz, hogy egy új **autós harcos** megjelenjen a piacon. Magas sebesség, pörgős versenyek, és persze, hogy ne maradjon ki, a fegyverekkel való csapkodás is. Az alapötlet szinte egy álom: egy modern, szétrobbanó autós verseny, amiben szinte bárhol mehetünk – a plafonon, a falakon, az egész pályát bejárva. De mi történik akkor, ha egy ekkora potenciál nem jön össze a megfelelő irányítással és az összeszedett játékmenettel?
Ki gondolta volna, hogy egy **cirkuszi mini-játékok** gyűjteménye valaha is a Wii egyik legnagyobb slágere lesz?
Mi lenne, ha a Belmont klán tagjainak nem lenne olyan nagyon sikeres a démonok püfölése? Ha csak egy kicsit ügyetlenebbek lennének, és nem épp hősökként, hanem hatalmas káoszba sodródva próbálnák legyőzni a gonoszt? Hát, akkor valószínűleg a *Rogue Legacy*-re hasonlítana, ahol nemcsak hogy minden generáció újabb és újabb szerencsétlen próbálkozásait követhetjük, de az egész pokoli kaland még el is készült egy adag szórakoztató humorral. Képzeld el, hogy egy család tagjai próbálják megváltoztatni a világot, és közben mindegyikük hoz valami teljesen egyedi és persze vicces problémát magával. Na, valahol itt kezdődik a *Rogue Legacy*.
Ne már! Évtizedek teltek el, mióta utoljára az igazi **Road Rash**-hoz hasonló játékot kaptunk, és most végre itt van a **Road Redemption**, amit az emberek vártak, mintha a Szent Grál lenne! És lássuk be, nem is igazán túlzás. Ha valaha is éreztél megmagyarázhatatlan vágyat arra, hogy motoron száguldozva üsd le az ellenfeleidet, miközben gránátokat dobálsz, akkor ez a játék pontosan azt adja, amire vágysz. De miért is lett jó a **Road Redemption**? És mi az, ami mégis hiányzik?
A World of Final Fantasy Maxima az a fajta játék, aminél öt perc után azon kapod magad, hogy egy háromtagú szörnytorony tetején ülsz, és teljesen természetesnek érzed.