Space Ribbon

Első benyomás – a száguldás, ami egy kicsit túl unalmas

Az első pár perc után azt mondhatjuk, hogy a Space Ribbon legnagyobb problémája az, hogy rosszul kezd. Az egész világ, amit a játék felépít, valahogy elmarad attól, amit a műfaj igényelne. A procedurálisan generált pályák nem rosszak, de valahogy hiányzik belőlük a varázs – ha nem akarom túlzottan finoman fogalmazni, az egész elég unalmas. A pályák csak azért változnak, mert a játék generálja őket, de igazából nincs olyan része, amit meg kellene tanulnod vagy amit izgalmasnak éreznél.

A szempontok és vizuális elemek nem igazán ragadják meg a figyelmet. Az egész játék olyan érzést ad, mint egy bajban lévő versenyszimulátor, amely próbál valami izgalmasat kínálni, de nem találja meg a megfelelő tempót. Ráadásul a zene is annyira generikus, hogy bármi más lehetne helyette, anélkül hogy bárki észrevenné.

A versenyrendszer – túl sok lassú sebesség

A legnagyobb gond azonban a versenyrendszer, ami alapvetően egy yo-yo mechanizmusra épít. Ha túlságosan előre mész, akkor lassulni kezdesz, míg ha hátulról indulsz, egy folyamatosan épülő boostot kapsz. Ez elsőre érdekesnek tűnhet, de a gyakorlatban inkább frusztráló, mint szórakoztató. Az ember egyszerűen nem tudja, mikor van a megfelelő pillanat a támadásra vagy mikor érdemes előzni, mert az ellenfelek szinte azonnal lehagyják őt, ha túl gyorsan halad. És a versenytáblán lévő kanyarok nem mindig adják azt a dinamizmust, amit elvárnánk.

A sebesség, amit a slipstream rendszer ad, nem elég ahhoz, hogy valóban izgalmasnak érezzük a versenyt. Szóval ahelyett, hogy áramlásban élveznénk a versenyzést, inkább csak egy várakozó álláspontra kerülünk, ahol egész végig próbálunk utolérni, miközben nem igazán találunk kihívást a száguldásban.

A játékmenet – nem elég izgalmas

A játékban elérhető fegyverek - mint a lock-on rakéták - lassan működnek, és miután megoldod, hogy egyáltalán működjenek, nem is annyira élvezetesek, mint vártuk volna. Az igazi akció inkább abban rejlik, hogy menekülsz, miközben boostolj és próbálod elkerülni a csapdákat, de miután kipróbálod párszor, igazából nem hoz többet, mint amit más versenyjátékok biztosítani tudnak.

A játéknak van egy érdekes multi-player módja is, ahol egyesek a pályát készítik, de igazából nem ad elég szórakozást. Szórakoztató lehet, de hamar ismétlődik, és nem kínál valós kihívást.

A fejlődési rendszer – aminek a grindelése kevésbé izgalmas

A fejlesztés az egyetlen dolog, ami egy kicsit más, mint a megszokott. A gyűjtögetett cuccok és fejlesztések érdekesek lehetnek, de sajnos az új autók és egyéb dolgok feloldása már nem az igazi élmény, mert grindolni kell a Citadel Mode-ban, hogy mindent kinyiss. A problémám ezzel az, hogy kényszerítve vagyunk arra, hogy egy szórakoztató részt folyamatosan újra és újra játszunk, csak azért, hogy a szükséges fejlesztéseket elérjük. Ez nemcsak elveszi a szórakozást, hanem teljesen elrontja a játék flow-ját.

Összegzés – Túl sokat vártam

Space Ribbon talán egy jó ötlet, de sajnos a megvalósítás sokkal gyengébbre sikeredett. Az izgalom és dinamizmus, amit egy ilyen játék kínálhatna, nem érkezik meg, és a grindelés miatt a játék élvezete hamar eltűnik. Ha valaki igazán szórakoztató versenyt akar játszani, akkor inkább Mario Kartot vagy egyéb hasonló címeket válasszon. De ha újdonságot keresel, és tényleg kitartasz, akkor egy kicsit jobb lesz – de semmiképpen nem olyan szórakoztató, mint amire számítottam.