Samurai Jack: Battle Through Time

Ritka pillanat, amikor egy rajzfilmsorozat videojátéka nem csak emlékeztet arra, miért szerettük az eredetit, hanem vissza is ránt abba az érzésbe.

Egy történet, ami tudja, honnan jött

Ez a játék nem újrameséli a sztorit, és nem is próbálja újraértelmezni. Inkább úgy viselkedik, mint egy eddig sosem látott epizód, amit valaki elfelejtett leadni anno a Cartoon Networkön. Időben a sorozat utolsó évadához kapcsolódik, Jack és Ashi időalagútban utaznak, Aku pedig – mert mikor ne – beleszól a dolgokba, és Jack egy furcsa időn kívüli senkiföldjén ragad.

Ez az egész remek ürügy arra, hogy a sorozat teljes múltja felvonuljon: helyszínek, ellenfelek, mellékszereplők jönnek-mennek, mintha egy „best of” válogatást játszanék végig. Ha ismered a sorozatot, ez folyamatos apró bólintások sorozata. Ha nem, akkor is követhető, csak kevésbé üt mellkason. Nekem viszont sokszor volt olyan érzésem, mint amikor a tévében véletlenül elcsíptél egy régi kedvenc részt, és ott ragadsz a kanapén.

Játékmenet: tiszta akció, sallang nélkül

A Battle Through Time nem szégyelli, hogy egy klasszikus, lineáris akciójáték. Pályáról pályára haladunk, arénaszerű harcokkal, minimális platformozással és némi felfedezéssel. Egy szint nagyjából fél óra, pont annyi, hogy ne fáradjak bele, de ne is érezzem elkapkodottnak.

A harc viszont abszolút a játék lelke. Érezni rajta a Team Ninja-vérvonalat: Jack mozgása feszes, pontos, minden vágásnak súlya van. A mágikus kard az alap, de mellette ott a buzogány, a bambuszrúd, az íj vagy akár egy pisztoly is. Nem dísznek vannak, tényleg számít, mikor mit húzok elő. Az igazi flow akkor jön meg, amikor harc közben váltogatom őket, és ösztönből reagálok arra, ami épp rám zúdul.

Nem Ninja Gaiden-szintű brutalitás, de nem is az a „fél kézzel, közben telefonozva” élmény. Figyelni kell, védekezni, időzíteni. Néhány ellenfél és boss kissé szivacsos, de összességében a harc ritkán válik unalmassá.

Fejlődés és ritmus

A fejlődési rendszer korrekt, de nem forradalmi. Három irányba ágazó képességfa, új kombók, statnövelések, semmi meglepetés. Viszont jól van adagolva: Jack a végére tényleg félelmetes harcossá válik, de nem túl gyorsan, nem túl lassan. Érezni az utat, amit bejár.

És itt jön a játék egyik legnagyobb gyengesége is: ha játszottál már Devil May Cry-jal, Bayonettával vagy Ninja Gaiden-nel, akkor nagyjából mindent láttál már. A Battle Through Time nem újít, hanem pontosan, tisztességesen összerakja azt, amit ezek a játékok már régen tudnak.

Hangulat, látvány, technika

A látványvilág meglepően jól működik 3D-ben. Tartakovsky stílusa felismerhető, az animációk szépek, apró mozdulatokban is ott van a gondosság. Jack esései, vágásai, a környezet részletei mind azt sugallják, hogy itt figyeltek az alapanyagra.

A teljesítmény viszont Switch-en hullámzó. Kézben tartva kevésbé zavaró, dokkolva viszont előfordulnak komolyabb FPS-esések, főleg nagyobb tömegjeleneteknél. Nem teszi tönkre a játékot, de kizökkent, és egy ilyen precíz akciójátéknál ez mindig fáj egy kicsit.

Zárás

A Samurai Jack: Battle Through Time nem akar több lenni annál, ami: egy szeretettel összerakott, korrekt akciójáték egy legendás sorozat világában. Nem újít, nem reformál, de érti a tempót, érti a karaktert, és tudja, mikor kell csendben maradni és mikor odavágni. Nekem ez pont elég volt.