PAC-MAN 99

Waka-waka, de 99-en egyszerre

A „99” széria eddig is arról szólt, hogy nem bántjuk az alapokat, csak ráengedjük a modern többjátékos őrületet egy időtálló klasszikusra. A PAC-MAN 99 ebben talán a legtisztább megvalósítás. Itt nincs identitásválság: ez még mindig PAC-MAN, minden idegszálával, reflexével és ritmusával együtt. Csak most közben tudom, hogy rajtam kívül még kilencvennyolcan ugyanabban a pillanatban rontják el vagy mentik meg a saját körüket.

A rendszer ismerős: mindenki a saját pályáján játszik, de amit csinálok, az hat másokra. Ha szellemet eszem, „szellempacmaneket” küldök az ellenfelekhez, akik ugyan nem ölnek meg azonnal, de lelassítanak. És egy lassú PAC-MAN olyan, mint egy Trabant az M7-esen: előbb-utóbb baj lesz belőle.

Rétegek, amiket nem magyaráznak el

Az első pár kör után azt hittem, értem mindent. Aztán rájöttem, hogy nem, nagyon nem. Itt van célzás, védekezés, power pellet-módosítás, erősítés, gyengítés – mindez úgy, hogy a játék nagyjából rád kacsint, majd otthagy a sötétben. Nem annyira ösztönös, mint a Tetris 99 volt, és ezt az elején meg is érzi az ember.

De amikor elkezd összeállni a kép, akkor hirtelen kinyílik a játék. Döntéseket hozok menet közben: gyorsítok hosszú távra, vagy most akarok pusztítani? Felkapom a gyümölcsöt, hogy reseteljem a pickupokat, vagy hagyom, hadd pörögjön a klasszikus pályatisztítás miatti sebességbónusz? Ez a folyamatos alkalmazkodás az, amitől a PAC-MAN 99 sokkal élőbb, mint bármelyik korábbi epizód.

Tempó, ami nem enged el

A legnagyobb erőssége a tempó. Egy meccs négy-öt perc, nincs üresjárat, nincs várakozás. Ha kiestem ötvenedikként, vállat vonok: „ez nem számít”. Top 10? „majdnem”. Első hely? „na jó, még egy”. Ez a játék konkrétan veszélyes a munkamorálra.

És ami meglepő: nyerni sem annyira lehetetlen, mint Tetris 99-ben. Ez egyszerre áldás és átok. Gyorsabban jön a sikerélmény, de gyorsabban el is fogyhat a varázs – nálam legalábbis kevésbé ragadt be hosszú távon, mint a Tetris. Ettől még minden alkalommal öröm visszatérni hozzá.

A pénz szaga a labirintusban

A monetizáció… nos, érezhető. A lényeg, a 99-es mód, működik pénzköltés nélkül, de minden más apránként fizetős. Témák, offline módok, baráti privát meccsek – utóbbi különösen fájó pont. Ez már nem kozmetika, hanem funkció, és itt kicsit elszomorodtam. Nem végzetes, de egy klasszikus PAC-MAN-élménytől idegen.

Pozitívum viszont, hogy az offline botmeccsek biztosítják: ez a játékmód nem vész el az időben. Super Mario 35 után ezt különösen értékelem.

Zárás

A PAC-MAN 99 nem forradalmasítja a sorozatot, de nem is akarja. Inkább finoman rámutat arra, mennyire tökéletes alap volt már eleve ez a játék. Arika minimális beavatkozással, pár új szabállyal és rengeteg nyomással valami frisset csinált egy negyvenéves formulából. Nem hibátlan, nem mindenkinek szól örökre, de amikor működik, akkor nagyon.