No More Heroes III

Tudtad, hogy a No More Heroes III-ban Travis nemcsak a galaktikus hősökkel küzd, hanem a játék legnagyobb ellenfelével is: a saját repetitív természetével? Képzeld el, hogy egy iszonyatosan vagány, hiperaktív szuperhős sztorit nézel végig, miközben próbálod elkerülni, hogy a játék végül megfáradjon. Mert bár a játékmenet többször is rácsodálkoztatott, hogy mennyire jól működik, a struktúra már a harmadik részben kezd kicsit unalmassá válni.

A játékmenet: harc, vicc és egy kis unalom

A No More Heroes III-ban minden a harcról szól, de nem úgy, ahogy azt a legtöbb modern játéknál megszoktuk. Itt minden egy-egy brutális csata köré épül, és minden újabb győzelem egyre jobb érzést ad. Az alapjáték ugyanaz maradt: ki kell jutnod a ranglistán, hogy elérd a következő nagy párbajt, de hogy ezt hogyan csinálod, az már más kérdés. A harcrendszer változatos és élvezetes, a különféle ellenségek megismerése folyamatos kihívás elé állít, és az egész mozgásfolyamat egyszerűen pazar, különösen, ha a Switch kéziszabályozóit használod. A legnagyobb újítás az úgynevezett Death Glove, ami lehetővé teszi, hogy különleges mozdulatokat hajts végre, mint a lassított idő, vagy egy sima repülőgépszerű hősi gombnyomás.

De! És ez egy nagy "de"! Amikor már a harmadik szintet pörgeted, kezdesz rájönni, hogy a játékmenet egésze eléggé ismétlődővé válik. Azokat a “Designated Matches”-eket már szinte gépiesen pörgeted, miközben próbálod megkeresni a következő pénzt és elérni a következő szintet. A baj nem az, hogy unalmas, hanem inkább az, hogy már megint ugyanazok a feladatok jönnek – ugyanúgy, mint az első részben.

A világ és a történet

A No More Heroes világát semmiképp nem mondanám élőnek. Az eredeti játékban érezni lehetett, hogy a környezet nemcsak háttér, hanem maga is aktívan formálja a játékélményt. Itt viszont, bár az új szigetek és gyors utazás remek változás, a világ üresnek és élettelennek tűnik. A régi No More Heroes szelleme egy kicsit elvész ebben a harmadik részben, amit igazán érzékelni lehet a történetben is. Bár a sztori szórakoztató és kiszámíthatatlan, egyre inkább úgy érzem, hogy Suda51 kezében ez már nemcsak egy pokoli vihar, hanem inkább egy jól megírt, de kicsit fáradt forgatókönyv. Olyan érzésem van, hogy a poénok, amik régen felvillanyoztak, most inkább csak nyúlnak.

A grafika és technikai teljesítmény

A grafika összességében erős, stílusos, és határozottan a széria védjegye. A harcok pazarul néznek ki, a színek kirobbanóak, és a mozgások gördülékenyek. A képkocka-sebesség a harcokban szinte tökéletesen stabil marad, ami nem kis teljesítmény a Switch esetében, de a világ más részein már látványosan csökkent a teljesítmény, különösen, ha kéziszabályozóval játszol. Itt nemcsak a teljesítmény gyengül, hanem az élesség is elveszik, főleg a kézi módban, ahol a textúrák összemosódnak.