Nihilumbra

A történet mögötti szándék

A játék története egyszerre szomorú és szép. Egy fekete gömbként kezded, aki egy világot próbál elhagyni, hogy megtapasztalja a valóságot, de a világot elnyelő Üresség minduntalan a nyomában van. Az egész történet egyfajta melankóliát sugároz, ami tökéletesen passzol az egész játék hangulatához. De itt jön be a probléma: a narrátor, aki folyamatosan egy misztikus filozófiai szöveget dobál rád, időnként inkább zavaró, mint hozzáadna valamit az élményhez. Az egyik pillanatban egy filozófiai mélységre próbál rávilágítani, majd a következőben csak annyit mond: „Ez a hely meleg.” Mintha a narrátor egy folyamatos szószátyár lenne, aki nem tudja, mikor kell abbahagyni. Egyszerűen zavaró, és még ha nem is lenne minden szöveg önállóan irritáló, összességében nehezen válik az élmény részévé.

A játékmenet: Ismétlődő, de érdekes

A Nihilumbra játékmenete egy puzzle platformer típusú játék, amelyben a célod a világot elhagyni, miközben az Üresség elől menekülsz. Az alapvető mechanika érdekes: minden új területen egy új színt kapsz, amivel különböző hatásokat érhetsz el. A kék például jéggé varázsolja a talajt, így nagyobb ugrásokra lesz lehetőség, a barna pedig ragadóssá teszi a felületeket, amivel falakon is felmászhatsz. Az ötletes, új színek mind egy-egy új lehetőséget adnak, de a gond vele, hogy a megoldások túl nyilvánvalóak. Bár mindig van több megoldás, egy-egy rejtvény túlságosan egyszerű, amitől a játék nem igazán jelent igazi kihívást.

És itt jön a másik probléma: bár a Void Mode valóban nehezebb, és végig kell futnod az egész pályát, hogy kitisztítsd a világot, az egész extra tartalom úgy érződik, mintha utólag lett volna hozzáadva. Sokat nem ad hozzá az élményhez, és az első két órás kampány sem annyira elég, hogy kellően motiváljon a továbbiakhoz.

A vizuális élmény és a zene

Ami viszont nem vita tárgya, az a játék vizuális stílusa. Az impresszionista festmények egy-egy pályán való megjelenése, a csodálatos háttérkép rajzolás mind egy igazi művészi élményt adnak. Az egész világ szinte él, és a színkezelés igazán szép. A zene is szorosan illeszkedik ehhez a hangulathoz, bár nem igazán találkoztam olyan dallammal, amit hosszú távon megjegyeztem volna. A piano és vonószenekarok finom tónusú, de nem annyira emlékezetesek, hogy a játék után sokáig zengjenek a fejemben.

A Switch-es verzió ára: Kérdéses

Ami talán még inkább zavaró, az az ár. A játékot jelenleg három dollárért beszerezheted bármelyik okostelefonra, míg a Switch-es verzióhoz egy jelentősen magasabb árat kell fizetni. Az igazi kérdés az, hogy miért is érdemes ezt a verziót választani, mikor a játék alapvetően csak egy port, és az érintőképernyős vezérlés miatt még a dokkos módot sem használhatjuk. Ha nem fontos, hogy a Switch könyvtáradat gazdagítsd, akkor jobb, ha inkább a mobilverziót választod, hiszen ugyanazt az élményt adja, és a tartalom sem éri meg a prémium árat.