Knight Terrors

Fuss, lovag, fuss

A Knight Terrors alapvetően egy endless runner. A címadó lovag megállíthatatlanul rohan előre, én pedig csak reagálok. Az ellenfelek földön és levegőben is érkeznek, és a legtöbb játékmódban nem elég átugrani őket, kötelező levágni mindent, ami szembejön. Ha három szörny elszökik mellettem, vége a futásnak.

Öt különböző mód van, amelyek mind ugyanarra az alapra épülnek, de kicsit más szabályrendszerrel. A normál módban pontgyűjtés a cél: a képernyő tetején lévő mérőt töltöm a gyilkosságokkal, és ha betelik, egy utolsó csapással lezárom a szintet. A lovag három találatot bír, a szívek viszont nem töltődnek újra automatikusan, így a hibák szépen felhalmozódnak.

Flappy, shmup, végtelenség

A többi mód inkább afféle csavar az alapkoncepción. Van egy erősen Flappy Bird-hangulatú változat, ahol folyamatos ugrálással tartom a levegőben a lovagot, miközben akadályok és repkedő ellenfelek között lavírozok. Ott a K Type, ami már-már shmupként működik: repülés közben dobálom a késeket, és próbálom túlélni a káoszt. Az endless mód pedig pontosan az, aminek hangzik: a normál mód végtelenített változata.

Nem mondanám, hogy ezek gyökeresen új élményt adnak, inkább olyanok, mint egy jóféle remixek. Ugyanaz a szám, csak más tempóval.

8-bit hangulat, 2020-as türelempróba

A látvány szándékosan nyers. ZX Spectrum, Amstrad CPC, otthoni mikroszámítógépes nosztalgia – nagy pixelek, egyszerű animációk, de meglepően jól eltalált karakterek. A szörnyek – szellemek, koponyák, zombik – pont annyira felismerhetőek, amennyire kell, a zene pedig szépen alátámasztja az őszies, kicsit horroros hangulatot.

A pályák procedurálisan generáltak, ami papíron jó ötlet, a gyakorlatban viszont van ára. A töltési idők meglepően hosszúak. Minden halál után végig kell nézni egy lassú haldoklást, majd jön a pontszám összeszámolása, mindezt két, egyenként 5–10 másodperces töltőképernyő közé szorítva. Egy ilyen gyors, reflexalapú játéknál ez bizony megtöri a flow-t.

Még egy kör, aztán tényleg elteszem

És mégis… azon kaptam magam, hogy újraindítom. A játék ügyesen kommunikál: mindig tudom, mi kell a következő feloldáshoz, milyen pontszámot kell elérnem egy új power-upért vagy módért. A főmenü konkrét célokat dob elém, minden menet után kapok egy kis „na, majdnem megvolt” érzést.

A játékmenet önmagában nem változik sokat, de ahogy haladok előre, az intenzitás nő. Az ellenfelek ugyan fix minták szerint mozognak, de egyre sűrűbben és egyre kegyetlenebb kombinációkban érkeznek. Ez az a fajta élmény, amit egy jól összerakott mobiljáték tud – csak itt kontrollerrel, tévén vagy kézben játszva.

Zárás

A Knight Terrors nem akar több lenni annál, ami. Egy olcsó, gyors, ismétlésre épülő arcade cucc, amit előveszek tíz percre, aztán észrevétlenül elrepül fél óra. Vannak bosszantó töltések, a módok nem különösebben mélyek, de az alapjáték működik, és az árát tekintve nehéz igazán haragudni rá.

Ha egy rejtett eShop-gyöngyszemet keresel, ami pár dollárért meglepően sokszor visszahív, akkor ez egy teljesen korrekt választás.