King Of The Monsters

A King Of The Monsters több mint egy egyszerű bunyós játék. Valójában egy olyan furcsa, de mégis szórakoztató élményt kínál, ahol hatalmas szörnyek rúgják egymást a városok szívében, miközben az egész világ szétrombolódik körülöttük. De vajon, ahogy a 90-es évek klasszikusai, úgy ez a játék is bírja a próbát, vagy inkább a szörnyek maradnak szimpla statiszták?

A játékmenet alapja egy klasszikus bunyós formátum: hatalmas szörnyek, akiket választhatsz – egy majom, egy gyík, egy jól megölt Flash-re emlékeztető szörny, és még egy pár érdekes karakter. Mindenki ugyanazokkal a mozdulatokkal támad, vagy üt, vagy rúg, és egy gombot nyomva spéci támadásokat is végezhetünk. Na, és persze, ha megfogsz valamit a pályán – legyen az egy jármű vagy egy épület, azokat is hozzávágod az ellenfélhez. Jól hangzik, ugye? De a valóságban ez igazából nem több, mint egy szép, színes bunyó, amiben az igazi különbséget csak a spéci támadások jelentik.

Törzs – Túl sok ugyanaz, túl sokszor

Mikor belépsz az arénába, elindul a menet. A célod egyszerű: vedd fel a harcot a többi szörny ellen, nyerj, és gyűjtsd össze az erősebb támadásokat. Mivel a játék időre megy, mindig van egy háromperces határidő, így a küzdelmek gyors tempójúak, de nem igazán érezni, hogy bármit igazán el kellene érniük. A harc közben elég hamar rájössz, hogy alapvetően ugyanazokat a gombkombinációkat nyomogatod, és a szörnyek sem igazán hoznak különösebb izgalmat, hiszen mindegyik ugyanolyan. A legnagyobb különbség talán a spéci támadások, amiket a két támadógombbal indíthatsz el, de ezek nem adnak hozzá igazi mélységet a harcokhoz, és sokszor inkább az ütem hiányzik.

Egyedül is megpróbálhatod, de az igazi élvezet a kétjátékos mód, amikor te és egy barátod próbáljátok meg legyőzni a szörnyeket. A két játékos módban viszont, még ha egy-egy harc szórakoztató is, hamar rájössz, hogy a játékmenet repetitív, és az idő előrehaladtával az élmény gyorsan elhalványul. Az egész játékot végigjátszani, bár nem tart sokáig, mégis fárasztóvá válik, mivel az ellenfelek nem kínálnak igazi kihívást, és a harcok egyszerűen unalmassá válnak. A különböző útvonalak és elágazások talán próbálnak egy kis frissességet vinni a dolgokba, de az összes harc így is ugyanaz: nyomd a gombokat, üsd a szörnyet, nyerj.

Az irányítás és az akció – Amikor a képernyő tele lesz

A King of the Monsters esetében nem is az irányítással van a legnagyobb gond, hanem azzal, hogy a harcokban a szörnyek túl nagy helyet foglalnak el a képernyőn. Az akció egy része így gyakran eltakarja a lényeges elemeket, mint az ellenségek mozgását, és néha kicsit zűrzavart okoz. Bár ez a fajta "taktikai zűrzavar" a régi 90-es évekbeli játékokban megszokott volt, manapság már nem annyira vonzó, mint akkor. A kamera nem követi pontosan az eseményeket, és gyakran előfordul, hogy csak a találgatás marad, hogy mi történik a következő pillanatban. Ez valóban ront a játékélményen.

Zárás – Egy nosztalgikus próbálkozás, de túl kevés tartalommal

A King of the Monsters szórakoztató, de nem kínál túl sok újat a műfajban. Ha egy klasszikus arcade bunyós játékra vágysz, akkor remek szórakozást nyújt, de nem egy olyan játék, amit hetekig játszanál. A pályák, bár szórakoztatóak, nem adnak túl sok változatosságot, és a harcok is gyorsan unalmassá válnak. A kétjátékos mód bár szórakoztató, de nem elég ahhoz, hogy igazán kitartó élményt adjon. Az új verzióval a HD felújítás és a szép vizuális élmény persze ad valami pluszt, de ezen kívül nem nagyon érezni a fejlődést.

Kulcspontok

Pozitívumok:

• Kétjátékos mód, ami jó szórakozást nyújt egy kis baráti csatában.
• Szórakoztató, egyszerű harc, amely remek retro hangulatot idéz.
• Vizuálisan frissített HD verzió, ami szebbé teszi a régi játékot.

Negatívumok:

• Repetitív harcok, amelyek gyorsan unalmassá válhatnak.
• Túl sok helyet foglaló szörnyek a képernyőn, amelyek zűrzavart okoznak.
• Kevés változatosság és a játékmenet nem ad elég mélységet a hosszabb élményhez.