Immortals Fenyx Rising

Bevezetés

Ubisoftnak sikerült egy elég szórakoztató, de kissé visszafogott kalandot alkotnia. Az Immortals Fenyx Rising alapvetően egy könnyedebb, szórakoztató játék, amely az ókori görög mitológiát szórakoztató módon ülteti át a vászonra. Fenyx, a játék főhőse (akinek nemi identitását a játékos választhatja meg), megpróbálja megmenteni az isteneket a hatalmas, gonosz Typhontól. Míg a történet nem olyan mély, mint amit egy igazi epikus kalandra vártunk volna, elég karakteres ahhoz, hogy végig pörögjünk a játékon.

Játékmenet – Amikor a Zelda-láz önálló életet kezd élni

A Breath of the Wild hatása azonnal érezhető. Az egész világot szabadon felfedezhetjük, és a mozgásmechanizmusok (mászás, siklás, lovaglás) szinte ugyanúgy működnek, mint a Nintendo csodájában. A probléma ott kezdődik, hogy bár mindent másolnak, az élmény sosem éri el a Zeldáéval azonos szintet. A főszereplő, Fenyx, egy ütős karddal, axával és íjjal harcol, és ahogy haladsz előre, új képességekkel gazdagodik, amelyek segítenek az egyre nehezebb harcokban. A harcrendszer alapvetően szórakoztató, és a támadások, elkerülések és parírozások egy szoros Souls-szerű kombinációt alkotnak, ami kifejezetten élvezetes, miután egy kicsit fejleszted a karakteredet.

A játéknak van egy szintén erőteljes Assassin's Creed-es vonása is, mivel a világot a legmagasabb helyekre felmászva tárhatjuk fel, majd a "Far Sight" képességgel leleplezhetjük a közelben lévő titkokat. Ez az aspektus sajnos a kívánt felfedezést is elég gyorsan leárazza, hiszen gyorsan tele lesz a térkép felesleges ikonokkal, ami picit elvonja a figyelmet a valódi felfedezés varázsáról.

Puzzles és kihívások – A másolatok terén is akadnak problémák

Ha a harcrendszer szórakoztató is, a Breath of the Wild-tól kölcsönzött rejtvények sajnos nem tudják ugyanezt a szintet hozni. Az összes főbb pázl, amit találunk a világban, szinte ugyanazok: tolható blokk, lökdöshető golyó, lövések íjjal. Mindezek a megoldások olyan szinten emlékeztetnek a Zelda híres szentélyeire, hogy néha szinte csalódást okoznak, mert semmi különös nem történik velük. Azokon a helyeken, ahol a fejlesztők próbáltak újítani, ott inkább a frusztráció jött, hiszen a "csapdák", a titkos szobák, a legyőzhetetlen minotauruszok mind megmaradnak a jól ismert kliséknél.

A sok-sok mellékküldetés, mint az Odüsszeuszi kihívás vagy a Lant kihívás, mind próbálnak egy kis pluszt adni, de sok esetben csak felesleges időhúzásnak tűnnek, ami inkább elfáraszt, mint szórakoztat.

Grafika – Szép, de nem igazán pörög

A játéknak megvan a saját színes világa, de ha igazán közelről megnézed, hamar kiderül, hogy valójában eléggé unalmas. A világ egyes részei (mint Athena földje vagy Hephaistos kovácsműhelye) megpróbálnak különbözni egymástól, de az összkép valahogy nem elég dinamikus. Az egész világ színei mintha egy kicsit barnás-sárgás mocsárba olvadtak volna, ami elég hamar vizuálisan unalmassá teszi a kalandot. Különösen a Nintendo Switch változat egy kicsit gyengébben teljesít, amit az alacsonyabb grafikai minőség is alátámaszt.

Történet – A humor és a karakterek menthetik meg

Az a jó ebben a játékban, hogy van benne egy erős egyedi hang, amivel a történetet mesélik. Prométheusz, aki mindent elmond Zeusznak, teljesen más megközelítést ad a játéknak, mint amit bárki elvárhatott volna. Van benne bőséges humor, egy csomó modern utalás, és sokféle isten közötti civakodás, amik egy-egy pillanatra megmosolyogtatják az embert. De amikor a történet a Fenyx testvérére terelődik, akkor mintha a játék kissé elveszítené a fonalat.