Dusk Diver 2

Történet: A világ rendben van, de miért nem éreztem igazán?

A történet egy évvel az első rész után kezdődik, és az alaphelyzet nem tűnik rossznak. A világ, Taipei Ximending nevű negyede és annak párhuzamos dimenziója, Youshanding érdekes alapot ad. Az idegen lények, a Dimenziós Hasadékok és a hatalmas sárkányvénás erő igazi sci-fi hangulatot árasztanak. A történet bár időnként elég lassan bontakozik ki, egy erősebb második felvonással jó irányba halad, és a karakterekkel is jól el lehet időzni. Az, hogy a játék könnyen befogadható, akkor is, ha nem játszottál az előddel, egy ügyes húzás.

Mégis, valahogy nem éreztem, hogy ez lenne az a történet, amibe teljesen bele tudok merülni. Míg a világépítés szórakoztató és jól megírt, az akciók szinte mechanikusak voltak. Talán nem volt elég izgalom, amit a sztori igazán fel tudott volna pörgetni.

Játékmenet: Musou, de nem az, amit vártam

A Dusk Diver 2 játékmenete az első részhez hasonlóan musou-stílusú akcióval operál, de sajnos az új megközelítés nem igazán működött. Az alap musou játékok lényege a rengeteg ellenség gyors elpusztítása, a "power fantasy" érzés, hogy az ember szó szerint leönti az ellenséget a saját fegyverarzenáljával. Itt viszont a harcok egy kicsit lelassultak, és inkább a Devil May Cry vagy Bayonetta stílusú kisebb csoportra építettek. Ez önállóan nem lenne baj, de ha az irányítás nem elég komplex és a harci mozdulatok nem elég változatosak, akkor nagyon gyorsan monotonná válik.

Ráadásul az ellenségek nem igazán jelentenek kihívást. Órákig ütöttem ugyanazokat a nagy életcsíkú szörnyeket, miközben egyszer sem kaptam vissza sérülést. Az egész harc egy nagyon lassú, unalmas kínszenvedés volt, amit csak az mentett meg, hogy Leo karakterét használtam, aki a legtöbb kárt tudta okozni, így gyorsabban túl lehetett esni az ellenfeleken.

A dungeon dizájn: A régi recept nem működik

A dungeons ugyan próbálnak változatosak lenni, de túl sok a "húzd-vissza" szakasz, amikor csak két-három hullámnyi ellenséget verhetsz meg egy hosszú folyosón. Ahelyett, hogy az akciót izgalmasabbá tették volna, inkább csak húzták a játékidőt. Ráadásul a helyszínek is elég repetitívek. Ugyanazok a helyszínek újra és újra előjönnek, a végén pedig már feleslegesen hosszúnak tűnnek a pályák.

A legnagyobb baj az, hogy a harcok nem adják meg azt az élményt, amit elvársz egy musou játékban. Ha nem történik semmi érdekes, csak a régi szakaszokat másolgatod, az már nem tart fent érdeklődést. A legnagyobb csalódás az, hogy bár próbálták behozni az új karaktereket, a harc még mindig nem hozott olyan friss élményt, amire igazán szükség lett volna.

A vizuális és hangélmény: A szép külső, ami csal

A vizuálisan a Dusk Diver 2 szép, de túlságosan is próbál más játékokra hasonlítani, például a Persona 5-re és a Yakuza-ra. Az inspirációk nyilvánvalóak, de mivel a játék nem hozza ugyanazt a varázst, amit ezek a címek tudnak, egy kicsit üresnek érződik. A zene viszont jó; a remek hangzásvilág egy-egy akció után kifejezetten magával ragadó. Azonban a grafikai megoldások és a díszletek nem mindig szolgálják jól az élményt, és egyes részletek inkább idegesítőek.