Demon Slayer -Kimetsu no Yaiba- The Hinokami Chronicles

Hát, nem mindennap adódik, hogy egy animesorozat, amelyben a főhős egy karddal vágja le a démonokat, videojátékként is megjelenik. De itt van, és nem is akárhogy. A Demon Slayer: The Hinokami Chronicles nemcsak hogy látványos, de a harcok terén is felvonultat néhány ütős pillanatot – ha éppen nem gondolod meg magad pár pofon után.

Játékmenet – Harcok, amitől eldobod a kontrollert

Az alapötlet nem túl bonyolult: Tanjiro vagy, egy jópofa, kissé dorkos srác, akinek a családját egy démon darálta le, és most a világban bolyong, hogy bosszút álljon és megmentse a nővérét. Ez lenne a sztori, de nem is igazán a cselekmény a lényeg. Az igazi kérdés, hogy működik-e a harcrendszer.

Nos, működik. Nagyon jól működik. A harcok egy beat 'em up és egy 3D-s verekedős játék keverékeként működnek. A támadásokat jól össze lehet kapcsolni, és bár alapvetően nem túl komplex, mégis éppen annyira dinamikus, hogy ne legyen unalmas. Ha szereted, amikor egy jó kombináció után látványos vágások következnek, imádni fogod. A harcrendszer egy picit olyan, mint a régi Devil May Cry-játékok, de talán egy kicsit lassabb tempóban. Az ütéseid, rugásaid és démoni képességeid mind-mind hozzák a formát, de sajnos idővel a mozdulatsorok elég gyorsan repetitívvé válnak.

Bár nem annyira mély, mint mondjuk egy Mortal Kombat vagy egy Tekken, itt nem is az a cél, hogy megverjük az egész univerzumot egy-egy kombinációval. Az élmény a tempóról és a dinamikáról szól, ami nem kevésbé fontos. Kicsit olyan, mintha az egész egy látványos mozi lenne, ahol mi, a játékosok, a főszereplők vagyunk.

A küzdelmek tökéletes szórakozást kínálnak, de egy idő után a mozdulatsorok unalmassá válhatnak.

A világ – Történet és környezetek

A játéknak nemcsak a harcok az erősségei, hanem a világ is. Az anime világát tökéletesen sikerült átültetni a videojátékba. Bár nem szaladgálhatsz teljesen szabadon, mégis minden egyes szinten van valami érdekes: egy szép táj, egy jól megtervezett város, vagy éppen egy-egy NPC, akikkel beszélgethetsz. Nem egy nyílt világú játék, de egy-egy részlet jól kidolgozott, és ez nem kis teljesítmény.

A Demon Slayer igazi ereje abban rejlik, hogy bármilyen pillanatra is kapcsolsz rá, mindig történik valami. És persze mindenhol ott van a történet: Tanjiro célja, hogy megölje a démonokat és megtalálja a gyógymódot a nővére számára, de az egyes fejezetek mindegyike egy-egy külön kis kalandot hoz, amelyek röviden, de tökéletesen be vannak csomagolva.

A Hiányzó Képek – Mi Nincs?

Itt-ott el lehet érezni egy kis hiányosságot a játékban. A harcrendszer remek, de elég hamar kiábrándítóvá válhat, ha mindig ugyanazokat a kombókat pörgetjük. A játéknak hiányzik egy kis RPG jellegű mélység, amitől igazán „teljessé válhatna”. Nem találkozol igazi fejlesztésekkel vagy új felszerelésekkel, és hiába a felfedezhető kis mellékküldetések, igazán értékes jutalmakat nem nyújtanak.

Az egész játéknak van egy „szinte-kész” érzése, ami megmagyarázza, hogy miért érződik néha olyan, mintha egy RPG-t játszanánk, de valahol valami nagyon fontos dolog hiányozna belőle. Egy kicsit mintha Paper Mario legújabb epizódjaihoz hasonlítana, ami nem baj, de azért van, amit pótolni kellett volna.

A szintén hiányzó RPG mechanikák miatt, a játéknak van egy kicsit befejezetlen, hiányos érzése.