Blacksad: Under The Skin

A Blacksad világa beszippant, csak kár, hogy közben a játék gyakran kirántja alólad a széket.

Egy magándetektív, kilenc élettel

John Blacksad figurája első pillanattól működik. Ballonkabát, cinikus félmondatok, erkölcsi szürkezóna, és igen, mindez egy nagydarab fekete macska testében. Az 1950-es évek antropomorf világa nem kedves mese, hanem kemény, koszos noir, ahol egy feldühödött rinocérosz simán rád rúgja az ajtót, ha nem tetszik neki a kérdésed. Ez az alaphelyzet erős, és a játék végig erre épít: nem akar cukiskodni, inkább Raymond Chandler felől közelít.

A történet lassan bontakozik ki, vannak benne jó fordulatok és érdekes figurák, de nem az a fajta krimi, ami állandóan sokkol. Inkább komótosan vezet végig egy romlott világon, ahol a pénz és az erőszak mindig ott lapul a háttérben.

Klasszikus kalandjáték, régimódi beidegződésekkel

A játékmenet alapvetően a modern kalandjátékok ismerős ritmusát hozza: átvezetők, párbeszédek (néha QTE-kkel), majd helyszínek átfésülése nyomok után kutatva. A gond ott kezdődik, amikor irányítani kell Blacksadet. A tankos mozgás ma már egyszerűen idejétmúlt. A Grim Fandango idején ez még belefért, ma viszont csak felesleges súrlódást okoz. Nem egyszer éreztem azt, hogy nem a nyomozás nehéz, hanem az, hogy odamenjek ahhoz a rohadt asztalhoz.

Szerencsére a dedukciós rendszer ennél jóval korszerűbb. Nincs klasszikus inventory-matek, nem kell tárgyakat kombinálgatni vakon. A nyomokat Blacksad „elme-palotájában” rakod össze, és a játék elég egyértelműen terel. Nem mindig logikus, néha nagyvonalú az összefüggésekben, de cserébe nem akad meg feleslegesen. Ez inkább történetmesélés, mint fejtörő – és ezt őszintén vállalja.

Macska-mód, jazz és félresikerült jelenetek

Blacksad macska mivolta nem csak dizájn: időnként bekapcsolhatod az érzékeit, hogy nyomokat emelj ki, kicsit olyan ez, mint Batman detektív módja, csak szőrmésebb kiadásban. Egyes jelenetekben – például egy verés közben – lelassul az idő, és megvizsgálhatod az ellenfeledet, hogy új párbeszédopciók nyíljanak meg. Jó ötlet, de a megvalósítás vegyes.

A szinkronhangok minősége hullámzó. Blacksad hangja rendben van, de sok mellékszereplőnél érződik a bizonytalanság vagy a lelketlenség. Ez különösen akkor fájó, amikor egy hosszabb dialógusra épülne a feszültség.

Switch-en: kompromisszum kompromisszum hátán

A Switch-verzió sajnos technikailag a gyengébb láncszem. Animációk döcögnek, a kamera mozgásánál gyakran beesik a tempó, és a töltési idők néha komikusan hosszúak. Volt olyan pillanat, amikor Blacksad irodájába értem vissza, a telefon csörgött, a képernyő viszont hosszú másodpercekig fekete maradt – a csengés meg csak szólt tovább. Noir hangulatnak noir, de itt inkább türelmet próbáló.

A látványvilág összességében hangulatos, de a sok elmosás és raszterezett textúra erősen látszik. Vannak helyszínek, ahol konkrétan hunyorogtam, hogy most akkor ez szándékos művészi döntés, vagy csak a portolás ára. Sajnos inkább az utóbbi.

Zárás

A Blacksad: Under the Skin egy olyan játék, amiben benne van egy igazán jó nyomozós kaland ígérete, de a megvalósítás sokszor keresztbe tesz neki. A világ, a főszereplő és a hangulat erős, a jazzes aláfestés és az apró részletek láthatóan szeretettel készültek. Kár, hogy az irányítás, a teljesítmény és a technikai kompromisszumok rendszeresen kizökkentenek.

Ha nagy rajongója vagy a képregényeknek, és el tudod nézni a döccenőket, találsz benne élveznivalót. Ha viszont feszes, gördülékeny detektívjátékot keresel, itt bizony össze kell szorítani a fogad, mire az ügy végére érsz.