Arzette: The Jewel Of Faramore

Mert ki ne látná a rengeteg retro ihletésű indie játékot a piacon? De az Arzette: The Jewel of Faramore mégis sikerült valami egészen szokatlant alkotni a túlhasznált „modern retro” stílusban. Nem mindenkinek fog tetszeni, de van benne valami őszinte, szinte szórakoztatóan szörnyű dolog. Egy játék, amely pontosan a Philips CD-i korszakot idézi – azt a rendszert, amelyet Bill Gates még „szörnyű játékgépnek” titulált. És hogy őszinte legyek, Arzette pont ezt a szellemet hozza vissza.

Retro stílus, modern köntösben

Az Arzette minden képkockájában ott van a CD-i korszak minden zűrzavara: a szörnyen gagyi animációk, a túltolt dialógusok és a teljesen érthetetlen játékmenet. Az alap történet egy egyszerű fantasy sztori: Arzette, a főszereplő, egy mágikus ékkövet keres, hogy legyőzze a démonkirályt, Daimurt. A karakterek és a szörnyek rendkívül színesek, de amit igazán figyelemre méltóvá tesz, azok a... nos, inkább szórakoztatóan rossz animált átvezető jelenetek. Ha valaha is láttál egy-egy Zelda: The Faces of Evil vágott jelenetet a neten, akkor nagyjából tudod, mire számíthatsz. Ezek a szándékosan rosszul megrajzolt karakterek és túlhajtott hangulatú előadásmódok szinte már kultikus jelenséggé váltak, és jól illeszkednek Arzette hangulatába.

A legviccesebb, hogy bár ezek az átvezetők teljesen visszahozzák a 90-es évek CD-ROM játékainak „rémálmait”, a karakterek mozgása és az animációk meglepően ügyesek. Tehát végső soron sikerült úgy hozniuk a szándékos béna hatást, hogy közben mégis jól megcsinálták.

Játékmenet – Ha nem néznél körül, nem is lenne baj

A játékmenet egy az egyben hozza a retro platformer feelinget, bár nem kell attól tartani, hogy bármilyen komoly nehézségekkel találkozunk. A platformok elhelyezése és a környezetek egy az egyben idézik a Zelda CD-i játékokat, de az egész már nem annyira zűrös, mint anno. A háttérvilágok, a szinttervezés és az alap harcrendszer mind teljesen rendben van, bár nem igazán hoz semmi újat. Az ellenségek legyőzése, a platformok ugrálása igazán egyszerű, és bár néhány új képesség megszerzésével új helyekre juthatunk, az egész játékmenet azért nem igazán hoz ki magából többet.

A legnagyobb probléma akkor jön elő, amikor a nem-lineáris játékmenet elér egy olyan pontot, ahol hirtelen elfelejtjük, merre is kéne mennünk. Az NPC-k ugyan adnak pár mellékküldetést, de előfordul, hogy egyszerűen nem világos, hogy mi a következő lépés. A zűrzavart még tovább fokozza, hogy néha nem is találjuk meg, hogyan juthatunk el a következő szakaszba. De ha túljutsz ezen, akkor már élvezheted a világosabb részeket, és a Zelda-hoz hasonló nyugodtabb, taktikusabb platformozást.

A hangulat és zene – A '90-es évek CD-ROM élménye

A zene az Arzette-ben egy igazi nosztalgia trip a '90-es évek CD-ROM korszakából. A műfaj kedvelői számára ez maga a tökély: fura, elavult elektronikus pan-pipes hangok, amiket valószínűleg egy elavult multimédia CD-n hallottál volna valahol. Ez a fajta zene tényleg csak annak szól, aki emlékszik, milyen volt a zene világa a CD-i idején. De ha nem érted a poént, akkor egyenesen irritáló lehet.

A grafikai stílus is tiszteletteljes, de nyilvánvalóan semmi bonyolultságot nem tartogat. A háttérrajzok egyszerűek, de pont elégségesek ahhoz, hogy elérjék a kívánt hangulatot. Az animációk, bár kissé fapadosak, mégis ügyesen illeszkednek a játék egészehez.