Hányszor fordult már elő, hogy egy új indie játék felkeltette a figyelmemet, és aztán végül csalódnom kellett, mert csak egy üres üzenetet adott, vagy egy túlhype-olt, gyorsan elfelejthető élményt kínált? Nos, **Planet of Lana** nem tartozik közéjük. Sőt, meglepően jól sikerült összegyúrnia a klasszikus cinematikus platformerek legjobb elemeit egy friss, modern köntösbe, miközben tiszteletben tartotta a műfaj legfontosabb ismérveit. És ne legyünk naivak, mindez nem könnyű feladat.
Ha valaha is megfordult a fejedben, hogy milyen lenne egy "Honey, I Shrunk The Kids"-féle túlélőjáték, akkor *Grounded* pontosan azt hozza el – kisfiúk, hatalmas pók, és egy kert, ami most mindent elmond arról, hogy mi történik, ha a "mini" világot próbáljuk túlélni. Kérdés, hogy elég jónak találjuk-e ahhoz, hogy ne vegyük észre a portolás gyengeségeit.
Első pár percben szinte azt mondtam, hogy "hűha, végre egy újabb *Contra*-szerű őrült hack 'n' slash", de aztán beütött a valóság. Az alapok tényleg ott vannak: gyors, dinamikus küzdelem, stílusos karakterek és egy menő cyberpunk sztori. A probléma ott kezdődik, hogy a Switch verzió egy olyan technikai malőrrel küzd, ami aláássa az élményt. A teljesítmény hullámzó, és mikor a legjobban ráhangolódsz, hogy elverj egy csapatnyi ellenfelet, a frame rate egyszerűen nem bírja a terhelést. Frusztráló? Nagyon.
Vannak helyzetek, amiket nem lehet megbeszéléssel megoldani. Nem segít a kompromisszum, nem segít az érvelés, sőt, még a passzív-agresszív mosoly sem. Ilyenkor marad az egyetlen igazán méltóságteljes megoldás: **lekeverni egy pofont**. A **Rose & Camellia** sorozat pontosan erre az elvre épül, és teljes komolysággal állítja, hogy a viktoriánus felső tízezer hölgyei bizony így rendezik a vitáikat.
Az egész olyan, mintha egy varázslatos kertet egy titokzatos kúriában próbálnál helyrehozni – de ami igazán különlegessé teszi a **Botany Manor**-t, az a nyugodt, ám egyben ügyességet igénylő játékmenet.