Visszanézni a **Luigi’s Mansion: Dark Moon** 2013-as élményére furcsa dolog. Nem azért, mert ne lett volna jó – sőt, kifejezetten imádtuk –, hanem mert valahogy *nem tértünk vissza hozzá*. Pedig mi azok vagyunk, akik szeretnek minden Boót, minden gemet, minden utolsó titkot felszívni a játékokból. Itt viszont mindig ott maradt egy apró, bosszantó akadály: az irányítás.

**Mi történik, amikor egy 2000-es évek eleji klasszikus végre megkapja a megérdemelt remake-jét?** Nos, ha a *Tsukihime* 2021-es újrájára gondolunk, akkor valami igazán különlegeset. A Type-Moon első vizuális regénye, amely már akkor hatalmas hatással volt a műfajra, most egy teljesen új köntösben tér vissza, hogy egy új generáció számára is bemutassa a történetét. Ha szeretnéd megérteni, miért érdemes beszélni róla, csak egy dolgot kell tudnod: a *Tsukihime* egy olyan történet, amely egyszerre szívbemarkoló és friss, ugyanakkor a nosztalgia melegével is átitatott.

Azt mondják, hogy a legjobb dolgok a legváratlanabb helyekről jönnek. A **Tchia** egy olyan játék, ami úgy indult, hogy azt gondoltam, csak egy újabb “kellemes kis felfedezős” program, aztán egy óra múlva már elvarázsolt, és nem akartam letenni. Azt hittem, egy egyszerű szigetes, hajós kalandban lesz részem, de egy igazi, sokrétű élménnyé vált, ami nemcsak a játékmenettel, de a történettel és az érzelmekkel is elkapott.

Ha valaki két évtizeddel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy játék képes lesz a legjobb videojátékok közé beékelődni, miközben egy furcsa kis nyúlfarú, nyomozós kalandot kever a kémiába, a versenyzésbe és a fényképezésbe, biztosan kételkedtem volna.