Xenon Racer

Van az a helyzet, amikor egy játék már az első körben közli veled: itt most nem te vagy lassú, hanem minden más.

Ridge Racer-árnyékban, WipEout-álmokkal

Papíron minden adott lenne egy jó arcade versenyhez. Jövőbe hajló dizájn, extrém tempó, driftközpontú irányítás – a Ridge Racer DNS ott pulzál a játékban, némi WipEout-féle kegyetlenséggel megfűszerezve. Más platformokon ez egy korrekt, bár nem kiemelkedő élmény, Switch-en viszont egészen más ligába kerül… csak sajnos lefelé.

A legnagyobb gond a tempó. Nem az, amit a játék sugall, hanem amit ténylegesen érzel. A 60 fps helyett 30-ra vágott képkockaszám önmagában is fájdalmas egy ilyen sebességre kihegyezett játéknál, de itt még ezt sem sikerül stabilan tartani. A futamok jelentős részében inkább a 24-25 fps környékén mozog az egész, amitől minden darabos, nehézkes és fárasztó lesz.

Driftelni szeretnék, nem imádkozni

Az igazi bűn viszont az input lag. Egy driftre épülő játékban ez olyan, mintha egy ritmusjáték késve szólalna meg. Miközben 300-zal közelítesz egy kanyarhoz, pontosan kell tudnod, mikor fékezel rá – itt viszont gyakran azt éreztem, hogy a játék csak utólag gondolkodik el azon, mit akartam.

Ennek eredménye rendszerint egy csúnya csattanás a falon, pozíciók elvesztése, majd egy mély sóhaj. És ez nem egyszeri hiba, hanem visszatérő élmény. Ilyenkor nem a saját bénázásom miatt vagyok mérges, hanem mert érzem, hogy a rendszer nem partner.

Jó alapok, rossz állapotban

Pedig a Xenon Racerben lenne tartalom. A bajnokság mód simán elvisz 8-10 órát, az autók fejleszthetők, a pályák változatos helyszíneken játszódnak. Ez nem egy üres váz. Csak éppen Switch-en ezek az elemek nem tudnak érvényesülni.

Az irányítás eleve kissé nehézkes, még ideális körülmények között is, de itt végképp szétesik. A GRIP például sokkal pontosabban, feszesebben kezeli ugyanezt a tempót. A Xenon Racerrel szemben ott mindig azt éreztem: ha elrontottam, az az én hibám volt. Itt ez az érzés ritkán jön elő.

Egy múltidéző látvány, nem a jó értelemben

A vizuális kompromisszumok látványosak – sajnos. Dinamikus fényeknek nyoma sincs, a részecskeeffektek eltűntek, a közönség lapos, a textúrák mosottak, a pop-in pedig állandó vendég. Néha olyan, mintha visszacsöppentem volna a PS2 korszak vége felé, csak épp kevesebb bájjal.

Kézikonzolon mindehhez még egy extra réteg elmosás is társul, ami végképp elveszi a sebesség érzetét. Egy versenyjátéknál ez halálos ítélet.

Zárás

A Xenon Racer Switch-verziója tipikus esete annak, amikor egy port túl sok áldozatot hoz, és a végén már nem marad miből építkezni. Nem azért rossz, mert alapvetően menthetetlen lenne, hanem mert ebben az állapotban nem tudja megmutatni, mire képes. Lehet, hogy egy alapos patch egyszer még kihúzza a gödörből, de jelenleg ez egy olyan verseny, amit jobb messziről elkerülni.