Victor Vran: Overkill Edition

Miért működik?

A Victor Vran az a típusú játék, amit az ember akkor vesz észre, amikor már a legújabb Diablo hírlevélre várakozva kezd el ücsörögni, hogy „na, talán valami hasonlóval elütöm az időt”. De akkor jön az a bizonyos pillanat, amikor elkezdesz játszani, és hirtelen rájössz, hogy nem csak egy „beugró játék”, hanem valóban van benne valami, ami az egész élményt kiemeli. A gyors tempó, a halom loot, és persze a valóban szórakoztató harcrendszer mind olyan elemek, amik megkülönböztetik a Victor Vrant a többi klónjátékoktól.

Amitől igazán különleges, az a fegyverek kezelésének rendszere. Míg más hack-and-slash játékok esetében különböző karakterosztályok között választunk, itt csak a fegyverekre koncentrálunk. Párbajozhatsz kaszával, karddal, kalapáccsal, sőt, shotgun-nal is. És mindegyik fegyver más-más módon változtatja meg a játék tempóját. A kasza pörög, a kalapács megüt – de ami igazán üt, az a különleges támadásrendszer. Ezek nem csupán varázslatok, hanem mindegyik fegyverhez illeszkedő erőteljes mozdulatok, amelyek rendesen megbolygatják a harc dinamikáját. Nem érzed azt, hogy az egész harcrendszer egy ősrégi klikkfestés, amit szinte automatikusan végrehajtasz – itt minden mozdulatnak van súlya.

És bár a grafika nem az az éppen legújabb technológiai csoda, azért a világban van egy igazi "gótikus hangulat", ami hűen tükrözi a történet sötét tónusát. Persze az egymásra bukkant textúrák és a nem mindig tökéletes világépítés néha megakasztják az élményt, de ne legyünk igazságtalanok – nem minden játék célja, hogy pixelpontos grafikával tegyen el minket láb alól. Az irányítás viszont pont olyan, mint amilyennek egy konzolos játékban lennie kell: gyors és reagálékony, nem pedig úgy érzed, mintha egy egér klikkelésekkel harcolnál.

A humora sem rossz, de nem mindenki számára

A játék igazi különlegessége az, hogy a sötét tónusú világ mögött egy kicsit játékos, önironikus humor húzódik. A narrátor folyamatosan beszól, megjegyzéseket tesz – néha tényleg jókat –, de az is igaz, hogy néha egy picit zavaró lehet, ahogy mindezek összhangban vannak a komor történettel. A főhős, Victor viszont nem igazán jó társaság, és néha úgy érzem, hogy ő túl komolyan veszi magát, miközben körülötte szinte mindenki viccelődik. Ezzel együtt a humor segít elviselhetőbbé tenni a játék hangulatát azoknak, akik nem akarnak teljesen besüllyedni a komolyság mocsarába.

A csatlakozás élménye

Már-már szórakoztatóbbá teszi a játékot, hogy társaságban is nekiállhatunk. A co-op mód lehetősége igazi húzás: nemcsak online, de helyi multiplayer is elérhető. A loot-kergetés valódi élvezet, és ha már van melletted egy barát, akivel szinkronban tehetitek mindezt, akkor tényleg egészen gyorsan elrepülnek az órák. A kooperatív játék érzése, amikor mindketten a különböző fegyverekkel és képességekkel rohangáltok, az tényleg megadja a szórakozás igazi fokozatát.

Kicsit fájó pontok

De mint minden játéknál, itt is van pár pont, ahol kicsit megtörik az élmény. A menükezelés például nem éppen egy agysebészeti pontosságú mestermű. A kis ikonok és a szövegek néha kicsit zűrösek, és az alapvető funkciók, mint például a fegyverek közötti váltás, kicsit túl komplikálttá válhatnak a Joy-Con használatával. Az ilyen apróbb dolgok, mint a "mit csináljak a fegyveremmel?" vagy "miért nem látom rendesen a statisztikákat?", elég hamar kikezdhetik a játékmenet folyamatosságát.