The Legend Of Heroes: Trails Of Cold Steel III

A Switchre érkezés önmagában nagy pillanat: a The Legend of Heroes széria végre belép Nintendo területére ebben a történetívben. De ez a belépő nem egy szépen megterített asztal, inkább egy esküvő közepe, ahol mindenki sírva ölelkezik, te meg a kabátban állsz a sarokban, és próbálod kitalálni, ki kinek a volt osztálytársa.

Újoncbarát? Papíron talán, gyakorlatban nem nagyon

A Falcom szereti azt mondani, hogy itt nyugodtan lehet kezdeni. Technikai értelemben igaz: érteni fogom, merre kell menni, mit csináljak, ki a főhős. Csak azt nem fogom érezni, amit a sorozat a legjobban tud: a felépített érzelmi súlyt.

Mert ez a játék folyamatosan:

• cameókat dobál,
• visszautal,
• régi arcokat hoz vissza,
• és érzelmi találkozásokat süt el úgy, hogy nekem újoncként ezek legfeljebb „oké, gondolom ez nagy dolog” pillanatok.

A fejlesztők próbálták tompítani ezt egy részletes Backstory móddal: összefoglalók az első két játékról, karakterprofilok, világmagyarázat, rengeteg kép. Hasznos, de nem pótolja azt, hogy átéljem, miért fontos valaki, miért fáj valami, miért számít egy mondat. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy itt kezdjen, ezzel be tudja lőni a koordinátákat – csak készüljön fel rá, hogy az első órákban nevek és fogalmak között fog zsonglőrködni.

És hát igen: az a kis extra csavar, hogy a Cold Steel I–II nincs Switchen, pont ennél a pontnál fáj a legjobban.

Rean professzor lett, és ez működik

A harmadik rész egyik legjobb húzása, hogy Rean Schwarzer – az Ashen Chevalier – immár végzett, és tanárként tér vissza a Thors Academy új kampuszán. Ez nem csak szerepváltás, hanem hangulatváltás is: Rean most nem „a csapat ifjú titánja”, hanem felnőtt felelősséggel próbál rendet tartani, miközben a történelem megint készül rácsapni Ereboniára.

Az új Class VII eleinte a főszereplő, és ez a régi rajongóknak okozhat némi idegenséget, de a játék jól időzíti a visszatérő arcokat. Nem azonnal önti rád a fanservice-t, hanem szépen, fokozatosan építkezik – aztán persze elkezd egyre nagyobbakat villantani.

Iskolai év, Persona-szerű ritmus, Falcom-módra

A szerkezet ismerős: iskolaév, szociális részek, beszélgetések, ismerkedés, majd terepgyakorlatok, field investigationök, dungeonök. Nem Persona 5, de a ritmus hasonló: a nyugodtabb „közösségi” szakaszok után jön a harc és a felfedezés.

A gond csak az, hogy a Falcom néha túlságosan is szeret a saját világában lubickolni. A tempó sokszor gleccserlassú, különösen az elején, amikor mindenki bemutatkozik, elhelyezkedik a sakktáblán, és a játék gondosan megágyaz annak, ami majd a negyedik részben robban.

Cserébe, amikor már mozdul a gépezet, nagyon nehéz kiszállni belőle.

Harc: a Cold Steel III egyik csúcspontja

A turn-based harc továbbra is a sorozat egyik fő fegyvere, és itt kap pár új, kifejezetten jó rendszert.

Break System: az ellenfelek break csíkkal rendelkeznek, amit le kell verni. Ha sikerül, „break state”-be kerülnek: egy körre használhatatlanok, és sokkal több sebzést kapnak. Ez hirtelen értelmet ad a fókuszált támadásoknak, és rengeteg „most kell ráütni” döntést szül.

Brave Order: csapatparancsok, amik buffokat adnak, és jól időzítve egész csatákat fordítanak meg. Nem automatikus win-gomb, de komoly taktikai tér nyílik tőle.

A csaták látványosak, a craftok és artok szépen durrannak, és ami külön öröm: a játék folyamatosan dob be új ellenfeleket, így nem érzem azt, hogy ugyanazt a három modellt püfölöm száz órán keresztül. A bossok pedig rendesen kérik, hogy gondolkodjak.

Switch port: meglepően stabil, és a turbo életmentő

Switch-en a játék 30 fps/720p mind docked, mind handheld módban, és ami fontosabb: stabilan. Nem futottunk bele látványos frame dropba, még a nagyobb csatákban sem. PS4-ről érkezve nyilván érződik a különbség, de önmagában ez egy nagyon korrekt munka, és ez az a fajta hosszú JRPG, amit kifejezetten jó kézben nyesegetni apró szeletekben.

A turbo mód pedig igazi áldás. Nem „csalás”, hanem tisztelet a játékidő iránt: gyorsabb mozgás, gyorsabb rutin – és így a hosszú expozíciós szakaszok is kevésbé ülnek rá az élményre.

Vizuálisan nem fogja leverni a mezőnyt. A dungeonök néha drabok, és korán sok az újrahasznosított tér, de handheldben a harc kifejezetten jól mutat, és a stílus összességében rendben van.

Zárás

A Trails of Cold Steel III egy olyan JRPG, ami a saját univerzumából táplálkozik. Ha benne vagy, ez a játék egy lakoma: találkozások, utalások, visszatérő arcok, és egy epikus történet, ami szinte garantáltan felteker a negyedik részre. Ha viszont kívülről érkezel, a játék nem fog udvariasan bevezetni – inkább azt mondja: gyere, ússz, vagy süllyedj.

A harcrendszer fantasztikus, a karakterek és a világépítés erős, a tartalom mennyisége pedig brutális. Csak számolni kell vele, hogy ez nem egy könnyű belépő, és néha olyan lassan indul be, hogy az ember már a saját türelmét is menedzseli.

De ha egyszer elkap, akkor elkap.