SolSeraph

Az Actraiser utóérzései mindig ott voltak a háttérben, de senki sem gondolta volna, hogy egy olyan szellemi örökös jön, ami még a régi klasszikusokat is megbecsülve próbál valami újat felmutatni. SolSeraph a SNES egyik legnagyobb platformerjének, az Actraiser-nek a szellemi örököse, de vajon sikerült-e megugrani azt a szintet, amit az előd úgy jól megugrott? Ha az ember a játékmenetet nézi, nem, de ha egy kis szórakozásra vágyik, akkor talán.

Játékmenet – A stratégia és a platformer határán

A SolSeraph alapvetően kétféle játékmenetet ötvöz. Az egyik a felülnézetes stratégia, ahol egy isteni hatalomként építgetheted a falvakat és irányíthatod a népedet, míg a másik a klasszikus oldalnézetes akció, ahol személyesen mész le a földre, hogy lemészárold az ellenséget. Az első rész, a stratégiai játékmenet, tényleg élvezetes, és a nyújtott lehetőségek segítenek abban, hogy ne érezd túl monotonak a dolgokat. Először építesz egy falut, majd gondoskodsz róla, hogy az élelmiszert, a védelmet és a szükséges erőforrásokat biztosítsd, miközben az ellenség a városod felé tart.

A platformer szekciók viszont már nem ilyen rózsásak. A mozgás darabos, az ellenségek és a pályák unalmasak és sokszor idegesítőek. A játék legnagyobb csalódása az, hogy míg a Actraiser oldalnézetes részei mesterien megtervezettek voltak, addig itt az ellenségek elhelyezése, a szintek dizájnja és a platformer mechanika mind elmarad a várakozásoktól. Az ellenségek gyakran elrontják az élményt azzal, hogy körülvesznek, miközben a mozgásod nem elég gyors ahhoz, hogy elkerüld a támadásaikat. A pályák is túlságosan repetitívek, és gyakran érzed úgy, hogy egy-egy bosszús pillanat után inkább már csak túllépnél rajta.

A platformer szekciók lassú, darabos mozgásával és unalmas, ismétlődő pályáival sajnos nem tudott kiemelkedni.

Grafika és teljesítmény – A szép, de homályos világ

A grafikai megvalósításban egyértelműen van potenciál, de a technikai megvalósítás sajnos nem hozza azt a szintet, amit a játék indokolt volna. A grafikák ugyan szépnek tűnnek, a karakterek animációi rendben vannak, de a Switch-en a teljesítmény igencsak ingadozik. A felbontás borzasztóan alacsony, és bár a dokkolt mód valamivel jobban néz ki, a kézikonzolos élmény elég borzalmas. A grafikai megjelenítés hiányzó árnyékai, a sápadt világ és a gyakori fps esések mind-mind elveszik az élvezetből.

A vizuális élmény nem hozza azt a szintet, amit egy ilyen játéktól elvárnánk, és az alacsony felbontás és akadozó framerate csak tovább rontja a helyzetet.

A zene és a hang – Amit elfelejtettek

A SolSeraph zenei része a legnagyobb pozitívumok egyike, hiszen a háttérzene megfelelően illik a játék hangulatához. Azonban sajnos ezen a téren is voltak hiányosságok. A zene jól passzol, de nem igazán marad meg emlékezetesnek. Az akciókat nem kíséri olyan feszültség, mint amire számítottam volna, és gyakran a csönd az, ami leginkább körülvesz.

A zene hozza, amit kell, de igazán emlékezetes dallamot nem találunk, amit évek múlva is szívesen meghallgatnánk.