Otxo

Az OTXO nem kérdez, nem magyaráz, csak rád rúgja az ajtót, és megnézi, életben maradsz-e az első perc végéig.

Ismerős alapok, másfajta keret

Az OTXO-t lehetetlen nem a Hotline Miamihez mérni. Felülnézetes kamera, pixeles grafika, brutális erőszak, gyors halál – minden adott a párhuzamhoz. A különbség inkább szerkezeti: ez itt egy roguelike. Egy toronyban haladok felfelé, emeleteket tisztítok meg, és ha meghalok, kezdhetem elölről az egészet. Nincs hosszú sztori, nincs motivációs beszéd. Itt csak az számít, meddig bírom egy szuszra.

Ez egyszerre áldás és átok. Áldás, mert az OTXO nem vesztegeti az időmet. Nem akar drámát, nem akar világépítést. Belépek egy szobába, lelövök mindenkit, továbbmegyek. Tiszta, koncentrált akció. Átok, mert egy idő után hiányzik valami kapaszkodó. Egy ok, amiért még egy kört lenyomnék, azon túl, hogy „hátha most jobban megy”.

Vér, ritmus és lassított idő

Irányítás szempontjából minden a helyén van: bal kar mozgás, jobb kar célzás, ravasz lövés. Fegyvereket dobálok, felkapok, mert lőszer sosem elég. A tempó kegyetlen, de fair. A játék pontosan annyira büntet, amennyire kell.

A nagy csavar a bullet time. Egy gombnyomásra lelassul az idő, és hirtelen minden átláthatóbbá válik. Nem csak könnyebb célozni, hanem konkrétan golyók között lavírozok, mint egy olcsó, pixeles Mátrix-utánérzésben. A trükk az, hogy ez az állapot nagyon rövid ideig tart. Ha rosszul használom, a hatás elmúlik, és már repül is felém a következő lövedék.

Ez adja az OTXO igazi ritmusát: mikor lassítsak, mikor kockáztassak, mikor menjek bele vakon a következő szobába. Amikor elkapom ezt az ütemet, a játék tényleg flow-ba kerül. Amikor nem, akkor két másodperc alatt vége mindennek.

Bárpultnál dől el a sors

Két vérfürdő között a bárban lehet fejleszteni. Italokat választok, amik különböző passzív bónuszokat adnak: több golyó, nagyobb robbanás, furább képességek. Van köztük kifejezetten kreatív megoldás is, például egy nyerőgép-effekt, ami bullet time közben aktiválódik, és random jutalmakat dobál.

Ezek feldobják a meneteket, de nem oldják meg az alap problémát: a pályák procedurálisan generáltak, és egy idő után túl hasonlóvá válnak. Jönnek ugyan bossok, de a szobák elrendezései hamar ismerősek lesznek. Meghalok, újrakezdem, megint meghalok – és egy ponton már nem a kihívás tart bent, hanem a megszokás.

Zárás

Az OTXO egy korrekt, feszes akciójáték, ami pontosan tudja, mit akar, és azt viszonylag jól is csinálja. Ha szeretted a Hotline Miamit, és nem bánod a roguelike újrakezdéseket, itt simán találsz pár intenzív estét. De hosszú távon a struktúra inkább visszafogja, mint erősíti az élményt. Jó játék – csak nem az a fajta, ami hónapokig veled marad.