Onimusha 2: Samurai's Destiny

A Onimusha 2 egy olyan klasszikus, ami még a PS2-es korszak fénykorában is kitűnt a sorból. Most, több mint két évtizeddel a megjelenése után, visszatért a Switch-en, és az eredeti játékhoz képest egy erősebb, szebb és még szórakoztatóbb verziót kaptunk. Mielőtt azonban elragadtatnánk magunkat, érdemes megnézni, hogyan sikerült ez a remaster, és hogy a játék hozza-e azt az élményt, amit várnánk tőle.

Törzs

A játékmenet: Szamurájok és RPG elemek egy elegáns táncban

A Onimusha 2 alapvetően nem változott sokat a régi változathoz képest, de a felújított verzióval egy-két finomhangolást kapott. Az akció szívét továbbra is a brutális, közelharci küzdelmek adják, miközben az RPG-elemek is ott lapulnak a háttérben. Az első részhez képest a harcrendszer sokkal gördülékenyebb és mélyebb lett, így nem csak a hack-’n’-slash mókára van lehetőség, hanem a stratégiai döntésekre is.

Jubei karaktere talán nem a legemlékezetesebb, kicsit sablonos szamuráj hős, de a mellékszereplők, mint Ekei Ankokuji vagy Gogandantess, remekül ellensúlyozzák ezt. A történetben ő a családja elvesztése után visszavágó szamuráj, aki szembeszáll a gonosz Nobunaga Oda erőivel. A harcok során különböző fegyvereket, például kardot, lándzsát és kalapácsot használhatunk, miközben mindegyikhez egyedi mozdulatsorok társulnak. Különlegesség, hogy a legyőzött ellenfelek lelkét magunkhoz vonhatjuk, amivel nemcsak a mágiát töltjük fel, hanem a karakterünket is fejleszthetjük.

A játékmenet egyébként nagyon jól ötvözi a harcot és a rejtvényeket. A Sudoku(!) is bekerült a puzzle-elemek közé, így nemcsak a harcok fognak lecsillapítani, hanem az agyadat is megdolgoztatják. Ez külön jópont a játéknak, mert nemcsak a reflexek, hanem a taktikai gondolkodás is fontos szerephez jut. Bár nem igazán a legnagyobb RPG rajongóknak szól, a játéknak van egy pici RPG-hangulata, ami inkább jót tesz neki, mint rosszat.

A vizuális világ: A régi megjelenés, modern köntösben

A felújított verzió kétségkívül szebb lett, de az igazi varázs nem a látványban rejlik. A fix kamerák és a korábbi, elavult technológiai korlátok nem változtak, és ez egy kicsit rontja az élményt. A 16:9-es képarány remek lenne, ha nem vágná le a képet a játékról, így inkább a 4:3-as beállítást javaslom, ha szeretnéd megőrízni az eredeti élményt. A képernyő széleire tett fekete sávok talán nem mindenki számára vonzóak, de jobb, mintha a képernyő közepéből eltűnne egy csomó fontos dolog.

A grafika ugyan szép, de nem mondanám, hogy forradalmi, inkább a jól ismert stílus frissített változata. Néhány helyen még kézi konzolon is kicsit zavaró lehet, ha túl sötét lesz a kép. Azonban a dizájn, a színek és a hangulat mind-mind olyan szinten van, hogy elnézed ezeket a kisebb hibákat.

Taktikai döntések: Harc a felfedezés és a fejlődés között

A harcok során az igazi élmény akkor jön, amikor sikerül egy-egy remek taktikai döntést hozni, és nemcsak a kardunkat pörgetjük, hanem az ellenséget is a térképre csapjuk. A különböző fegyverekkel és támadásokkal való kombinációk lehetőségei rengeteg szórakozást adnak, miközben a rendszeres fejlődés a játékmenet édes szószává válik. Az új "Hell mód" külön extra, ami a veteránok számára valódi kihívás, de ha inkább pihenni akarsz, akkor az új Easy mód segít élvezni a történetet anélkül, hogy minden egyes boss előtt idegösszeomlást kapnál.

A kis extrák: Minijátékok és egy kis nosztalgia

A minijátékok nem mondhatók túl mélynek, de azért szórakoztatóak. A galéria mód és a szórakoztató "The Man in Black" típusú játékok remek kiegészítői a fő sztorinak. A felújított HD grafikával végignézhetjük a játék kulcsfontosságú pillanatait, ami egyfajta nosztalgikus élményt ad. Az extra kosztümök viszont nem annyira izgalmasak – igaz, ha a Onimusha első részét is birtoklod, Samonosuke jelmeze mindent visz.