Metro: Last Light Redux

A játékmenet: Csendes, apró lépések, nagy ugrások

Ha valaha játszottál a Metro 2033-mal, akkor nem kell bemutatnom, hogyan működik a dolog: sötét alagutak, rádióaktív romhalmazok, és az állandó érzés, hogy bármikor rátalálhat egy szörnyeteg. A játék tempója lassú, de pontosan így működik. A titok a túlélésben rejlik, nem a pörgős lövöldözésben. A Last Light nem csinál mást, mint még jobban kiemeli a szorongást, az iszonyatos döntéseket, és az apróbb pillanatokat, amikor a hősünk egyszerűen nem is tudja, hogy van-e kiút.

A játék felépítése szinte semmit nem változott a Metro 2033-hoz képest – újra a túlélés a lényeg. Ha survival módban játszol, akkor az igazi kihívást a folyamatosan csökkenő lőszer és gázmaszk szűrők jelentik. Azt hiszem, én is inkább ebben a módban élvezem a legjobban, hiszen itt igazán érezni, hogy minden egyes mozdulatért meg kell küzdeni. A legjobb az egészben, hogy a lassú tempó és az apró részletek, mint a gázmaszk cseréje vagy a lámpa feltöltése, mind hozzáadnak ahhoz a borongós hangulathoz, ami a Metro szériát igazán különlegessé teszi.

Nagyobb akció, nagyobb probléma?

Igen, van egy csomó pörgősebb, akciódúsabb szakasz is, és lássuk be, nem mindenki érzi jól magát tőlük. A játék az akcióval próbálkozik, és bár az ütős jelenetek, mint a boss fightok vagy az on-rails szakaszok látványosak, igazából nem tesznek hozzá annyit az élményhez. A Big Momma például a pokolba kívánkozik, és bár vannak, akik szeretik az ilyen, "gépesített" részeket, én inkább visszatérnék a régi, rejtőzködős-játszadozós tempóhoz. Itt érzem igazán, hogy a Metro szériának van varázsa.

Van viszont egy hosszabb szakasz, ahol egy elnyűtt autóval róhatjuk a földalatti sínpályákat, és ez minden eddiginél jobban sikerült. Igazi szórakozás, amikor megállhatsz, felfedezhetsz, és azt csinálhatod, amihez kedved van. Egy-két óra tökéletes szórakozás, ahol minden felfedezett helyszín újabb túlélési kihívást tartogat, és igazi öröm vele játszani.

A világ, ami lélegzik

A játék atmoszférája továbbra is páratlan. Minden egyes kis zuga a metrónak vagy a felszíni romoknak egy történetet mesél el. Az emberek, a menedékek, a családok, akik a tűz körül gyűlnek, mind részesei annak a borongós, de mégis hihetetlenül részletes világnak, amit a 4A Games megalkotott. Ezek az apró részletek hozzák azt a fajta élményt, hogy valóban úgy érzed, mintha egy élő, lélegző világban járnál, miközben próbálod túlélni.

A Switch port – Ez mégis hogy fut ilyen jól?

A Metro: Last Light Redux Switch verziója a maga nemében valóságos mestermunka. Amikor először próbáltam, el sem hittem, hogy ennyire jól fut. A 30fps-es stabilitás, a 1080p-s dokkolt módban és a 720p-s kézi módban valódi élmény. A textúrák persze nem mindig olyan szépek, mint a nagyobb konzolokon, de a Switch kézi módja valami egészen különleges élményt ad. Tökéletesen passzol a hangulathoz: csukott szemmel, a füledben a hangokkal, a sötétben, a fülledt atmoszférában – fantasztikus.

Ha van egy apróbb negatívum, akkor az a betöltési idő. Néhány pálya betöltése hosszabb időt vesz igénybe, mint szeretnénk, de a reload gyorsasága kárpótol a nehézségekért.