Mercenary Kings Reloaded

Aztán elindítod a Mercenary Kings: Reloaded-öt, és pár óra múlva azon kapod magad, hogy a bázison beszélgetsz mindenkivel, menüt főzöl, statokat számolgatsz, és azon pörögsz, vajon melyik alkatrészt érdemes rácsavarni a puskádra. Igen, ez az a fajta játék, ami először letépi rólad a „klasszikus arcade shooter” címkét, aztán cserébe rád ragaszt egy másikat: Monster Hunter, gépfegyverrel.

Szombat reggeli rajzfilm-háború

A sztori… hát, van. Egy gonosz terroristacsoport, nagy tervek, nemzetközi konfliktus, és néha egy óriás csiga-robot, mert miért ne. A játék nyíltan zsánerklisékre épít: Rambo, Contra, Metal Slug – mindenből egy kanállal, és ezt elég önironikusan tálalja ahhoz, hogy ne legyen kínos.

A történet sosem akar főszereplő lenni, inkább díszlet, de a karakterek – jók és rosszak – meglepően szerethetők. Olyan ez, mint egy harsány, színes, szombat délelőtti rajzfilm, ahol a tét „komoly”, csak épp mindenki túl jól szórakozik ahhoz, hogy valóban komolyan vegyük.

És ez a háttér tökéletes lenne a gyors, arcade jellegű lövöldéhez. Csakhogy a Mercenary Kings nem elégszik meg ennyivel.

A ciklus: hub, felkészülés, bevetés

A küldetések előtt a bázison kell körbejárni, beszélni az NPC-kkel, kiválasztani a felszerelést, fejleszteni a fegyvert és a páncélt. Aztán jön a misszióválasztás: különböző területekre mész, ahol a cél lehet egy konkrét főellenfél levadászása, kisebb ellenfelek kiiktatása, nyersanyaggyűjtés, táborépítés – ilyesmik.

A térképen gyakran jelölik, merre keresd a célpontot, de a pályák nagy, bejárható 2D területek, nem szűk folyosók. Van időlimit is, ami egy érdekes feszültséget ad: lehet rohanni és lövöldözni, de akkor gyakran kimarad a loot. És mivel a loot nem extra, hanem a játék gerince, hamar elkezdesz „expedícióként” tekinteni minden pályára: útvonalat tanulsz, kerülőket jegyzel meg, optimalizálsz.

A tempót a felszerelés súlya is befolyásolja. Ha telepakolod magad, lassú leszel, de ha könnyűre veszed, magasabbra ugrasz és sokkal fürgébb a mozgás. Ez jó ötlet: tényleg érződik, hogy „milyen katona” vagy az adott bevetésen.

Korlátok és előretervezés

A taktika egyik fő kényszere, hogy csak négy tárgy-slotod van: gránát, C4, medkit, stb. A pályán is találhatsz eszközöket, vagy kérhetsz utánpótlást, de ha nincs szabad hely, akkor nem tudsz velük mit kezdeni. Ez arra kényszerít, hogy előre gondolkodj: ha a küldetés falrobbantást sejtet, ne indulj el C4 nélkül, különben csak nézel majd, mint aki rossz adót fog.

Van még konyha is: hozzávalókat gyűjtesz, főzöl, és egy misszióra statbónuszokat kapsz. Igen, tényleg. Még egy pont a Monster Hunter hasonlatnak.

Fegyvercraft: zseniális játszótér, idegesítő következményekkel

A loot rendszer nyersanyagokra épül: ezekből fejlesztesz páncélt (max HP), kapsz különleges képességeket (kísérleti gyógyszerekkel), és – a legfontosabb – fegyveralkatrészeket veszel. A fegyverek nem úgy vannak, hogy „itt a shotgun”, hanem összerakod őket darabokból, és a végeredmény néha egészen abszurd: pisztoly minigunra csavarva, revolverből sniper, ilyesmik.

Ez játékosan hangzik, és az is. A gond az, hogy a fegyverek hatékonysága nagyon változó, és sok kísérletezést igényel, mire találsz egy igazán jó darabot. Több fegyvert is elmenthetsz kedvencnek, de ez drága, így előbb-utóbb beüt a grind.

És itt kezd el feszíteni egy alapvető ellentmondás: egy run and gunban azonnal szeretném érezni, hogy hős vagyok, hogy a fegyverem csattog, és a pálya reagál rám. Itt viszont sokszor azt érzem, hogy a „hero fantasy” késik, mert előbb statozni és kísérletezni kell. Nem nehéz a játék egy alap pisztollyal sem, csak épp nem mindig kielégítő.

A repetíció, mint főellenfél

Az elején a műfajkeverés friss és izgalmas, aztán eljutsz a második-harmadik területre, és rájössz, hogy a missziók nagy része ugyanaz más díszletben. Kevés az igazán egyedi szituáció, kevés az olyan feladat, ami újraértelmezi a pályát. A motiváció sokszor abból jön, hogy „na, még egy alkatrész, még egy build”.

A baj az, hogy a loot/craft központúság mintha kivenné a játékos ügyességét a képletből. A hangsúly nem azon van, hogyan játszol, hanem azon, mit sikerült összeraknod. Emiatt az ellenfelek AI-ja is nagyon alap: sokszor olyanok, mint mozdulatlan hústömbök, amik csak nyelik a sebzést, majd eldőlnek. Egy agresszív, feszes run and gunnál ez fájó, mert ott az ellenfél viselkedése adná a ritmust. Itt inkább a számok dolgoznak helyetted.

Solo vs co-op: két külön játék

Egyedül a nyersanyagvadászat sokszor igazi szenvedés. Visszajárkálás ugyanazokon a pályákon, random dropokra várás, időlimit mellett matatás. Aztán bekapcsolod a kooperációt, és hirtelen mintha kicserélték volna a játékot.

Akár négyen is mehettek, online és lokálisan is, és a matchmaking meglepően gyors. Négyen a grind kevésbé fáj, a pályák pörögnek, az unalmas feladatok is elviselhetők. A csavar az, hogy így néha túl gyorsan vége a küldetésnek, és nem marad idő lootolni – de őszintén, ez a fajta „probléma” sokkal jobb, mint a magányos szenvedés.

A Reloaded kiadás, és ami tényleg kivételes

A Reloaded több fegyvert, több karaktert és jobb teljesítményt hoz a 2014-es alaphoz képest. Ami viszont változatlanul a játék koronája, az a pixel art. Ez tényleg gyönyörű. Vastag kontúrok, részletes animációk, karakterek, amik „súlyosnak” érződnek a térben. A Tribute Games Scott Pilgrim munkái után nem meglepő, hogy itt is ennyire áll a kezükben a stílus.

A zene chiptune-os, korrekt, de nem különösebben emlékezetes, ráadásul túl gyakran ismétli magát. Teljesítményre viszont a játék rendben van: stabil framerate, rövid töltések, kézben játszva kifejezetten kellemes. Egyetlen állandó bosszúság, hogy a helikopteres „bevezető” minden küldetésnél rendszeresen belassul. Nem rontja el, csak idegesítő, hogy mindig megtörténik.

Zárás

A Mercenary Kings: Reloaded okosan borítja fel a várakozásaimat: nem egy tiszta arcade shooter, hanem egy lootolós-craftolós akciójáték, ami run and gun bőrbe bújt. Ambiciózus, néha kifejezetten szórakoztató, de közben túl repetitív, és a műfajkeverés mintha egy langyos középutat hozna létre: nem elég feszes, hogy a Contra-féle adrenalinbomba legyen, és nem elég mély és kihívó, hogy a grind igazán értelmet nyerjen.

Ami viszont tényleg kiemeli, az a látványvilág, és a kooperáció – mert barátokkal ez az egész sokkal jobban áll össze. Ha néha szeretnéd a bowgunt AK-47-re cserélni, és elbírod a repetíciót, akkor van itt nagyjából 20 óra kellemes, hordozható lövöldözés.

Kulc