Shadows Of The Damned: Hella Remastered

Bevezetés: A szórakoztató káosz, amit alig vársz, hogy végigjátssz

A Shadows of the Damned története úgy kezdődik, hogy Garcia Hotspur, a démonvadász, megpróbálja megmenteni a barátnőjét, Laurát, akit a pokol uralkodója, Fleming rabolt el. Az egész sztori egy agyatlan B-movie hangulatú kaland, ahol a karaktereknek mindentől mentes, szarkasztikus dumákat pufogtatniuk, miközben a pokol legsötétebb zugaiban mészárolják le a démonokat. Ha valaki szerette a No More Heroes típusú sötét humort és túlzó karaktereket, akkor itt otthon fogja érezni magát. De egy idő után a szórakoztató káosz mögött bizony ott lapulnak a zavaró mechanikai hibák.

Játékmenet: A kaotikus lövöldözés a pokol szívében

A játékmenet alapvetően egy harmadik személyű lövöldözős kaland, ahol Garcia a pokol mélyére utazik, hogy megmentse Laurát. A harcok a Resident Evil 4 által inspirált módon zajlanak, azaz mozoghatsz, de a célzás közben a kamera közelről követi a karaktert, amitől kicsit korlátozva érzed magad. A helyzet akkor válik igazán frusztrálóvá, amikor démonok veszik körül Garcia-t, és a mozgás lassúsága miatt gyakran nem tudsz elég gyorsan reagálni. A célzás érzékenysége – ahogy az eredeti játékban is – nem a legjobb, és a harcok pörgőssége nem igazán segíti elő a precíz lövéseket.

A fegyverek – különösen a híres Boner (ami tényleg egy pisztoly, de miért is ne?) – próbálnak a humoros oldalról megközelíteni a dolgokat, de a harc gyors tempója és a gyenge célzási mechanizmusok miatt az élmény nem mindig élvezetes. A játékmenet szórakoztató, de egy idő után a repetitív feladatok és az újabb ellenségek már nem adnak annyi friss impulzust.

A sötétség és a fény: Mechanikai mélység vagy csak szórakozás?

A játékban található sötétség mechanika érdekes újítást jelent, ahol bizonyos helyeken a sötétség elnyeli Garciát, és neki világító kecskefejeket kell lőnie, hogy megakadályozza a pusztulást. Bár egyedi és szórakoztató, idővel a sötétség és fény közötti váltogatás monotonitása rányomja a bélyegét a játékmenetre. Az irányítás – ami inkább a klasszikus túlélő-horror kontrollokhoz hasonlít – nehézkes, a kamera gyakran elmozdul, és sokszor a mozgás is túl lassú ahhoz, hogy kényelmesen élvezd a gyors akciókat. A szintetikus, kicsit tank-szerű mozgásmechanika egyszerűen nem működik jól a pörgős lövöldözős jelenetekben.

Switch verzió: A remaster, amit nem vártunk

A Shadows of the Damned: Hella Remastered a Switch-en nem változtatott túl sokat az eredeti játékhoz képest. A grafika a megszokott Unreal Engine 3-as hatást hozza, ami igazából nem hozott semmilyen nagy újítást, és az éles színekkel teli világok közepette az unalmas kékek és szürkék uralják a képernyőt. A gyakori frame dropok is zavaróak, főleg amikor éppen egy boss-t intézel el vagy a fejét robbantod le egy démonnak.

Az egyetlen, ami igazán javult, az a játékos élmény – a mozgásvezérlés és az HD Rumble megjelenése frissítette a játékot. A Switch verziót ráadásul új ruhák és egy új "plusz játék" móddal is megtoldották, ami kellemes, de nem hoz elég újdonságot ahhoz, hogy ez a verzió igazán különlegessé váljon.

Zárás: A zűrös, de szórakoztató káosz

A Shadows of the Damned: Hella Remastered nem egy mesteri remaster. A grafikai és játékmeneti hibák mellett még mindig megvan az a sajátos, őrült bája, amit Suda51 és Mikami dolgozott bele. Ha szereted a fekete humorral teli, sötét kalandokat, ahol a főhős minden egyes pillanatban szarkasztikus beszólásokat vág, akkor ez a játék pont neked való. Azonban a frusztráló irányítás és az egyre ismétlődő feladatok miatt nehéz lenne hosszú távon elmerülni benne. Mégis, ha az a cél, hogy egy kicsit kiereszd a gőzt és szórakozz, akkor a Shadows of the Damned biztosan tud egy-két órát szórakoztatóan kitölteni.