Arcade Archives Haunted Castle

Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy "elveszett". De nem úgy értem, hogy elfeledtük volna, hanem hogy már az első pillanattól kezdve elveszítette a ritmusát. Ha szeretnéd végigjátszani, készülj fel, hogy sokkal inkább egy történeti érdekességként tekintesz rá, mint egy valódi játékként. Mert bár a zene üt, a dizájn meg van, de az élmény? Na, az nem igazán.

Bevezetés

A Haunted Castle egy olyan Castlevania-darab, amely sokkal inkább egy elfeledett múzeumi darab, mintsem egy játszható élmény. Egy olyan játékról van szó, ami mintha már a megjelenésekor meg akarta volna mutatni, hogy nem tartozik a legjobbak közé. Az 1988-as arcade cím nem kapott igazán nagy figyelmet, és miután emulálva elérhetővé vált, inkább a nosztalgia hívószavaként él. De vajon tényleg megérdemli ezt az örökített státuszt, vagy csak egy olyan darab, amit érdemes inkább elfelejteni?

A történet – Egy feleség elrablása, de miért ennyire béna?

A történet nagyon egyszerű: Simon Belmont, a klasszikus Castlevania hős, éppen az oltár előtt áll, hogy feleségül vegye kedvesét, amikor a házasság első pillanataiban elrabolja egy gonosz vámpír. Szóval igazán nincsenek körülményes történeti szálak, és igazából teljesen mindegy is, hogy mi történik, mert ha valami, akkor ez a sztori nem éppen egy erőssége a játéknak. A dolog kicsit komikus is, amikor a klasszikus Wedding March zenéje eltorzul, és Simon az esküvője előtt gyorsan elindul, hogy megmentse az asszonyt.

Játékmenet – Lassú mozgás, frusztráló irányítás

A Haunted Castle minden egyes lépése olyan, mintha egy eltévedt metroidvania próbálkozás lenne. A játékmenet alapjaiban Castlevania-szerű, mert ugyanúgy pörögnek a szörnyek, zombik, denevérek, de az irányítás és a mozgás rendkívül furcsa. Simon karakterének spritje nagy, ami megnehezíti az ellenségek eltalálását, így egy csomó kisebb szörnyet csak nehézkesen tudunk megverni. Mivel a mozgás lassú és a támadásokat is szinte súlytalanul végezzük, az egész játékot olyan érzés kíséri, mintha mindig egy lépéssel lemaradnánk.

A fegyverfejlesztések, mint a szokásos Castlevania-módban, itt nem a jól ismert ládákból jönnek, hanem a legyőzött ellenségekből. Ez a rendszer elég frusztráló, mivel a fegyverek nem erősebbek, csak lassabban juthatunk hozzájuk. Ha elveszíted a megfelelő fegyvert, akkor egy jó darabig maradsz a kezdő ostoroddal, amivel tényleg semmi jó nem történik. A játékosok számára a nagyobb szörnyek – mint a híres ugráló hunchbackek – mindegyike több találatot is kibír, ami gyorsan elfogyasztja az energiánkat.

A grafika és dizájn – Mitől egyedi és miért nem működik?

Míg a háttérdesign gyakran szép, maga a karakterek animációja – különösen Simon mozgása – megdöbbentően klisés és lassú. A szörnyek és az ellenségek grafikája nem annyira borzasztó, de a legtöbb szinten az a helyzet, hogy az alap szintű dizájnok nem kiemelkedők. Az egész világ mintha meg akarna emlékezni a régi, klasszikus Castlevania játékokra, de valahogy hiányzik az a bizonyos "valami", ami miatt igazán érdemes lenne végigvinni.

A háttérdizájn viszont párszor felvillan, mint a legelső szakasz, amikor az eső elkezd esni és az égbolton beindulnak a félelmetes események. Igazából azt kell mondanom, hogy a látványos szakaszok, mint a harc Medusával, vagy a vérvörös égboltos hegyvidékek, szépen kiemelkednek, de a többi szakasz nagyon semmilyen.

A hang – Miért élhetünk nélküle?

A Haunted Castle zenei anyaga viszont nem kérdés: a soundtrack isteni. Kenichi Matsubara ismét megcsillogtatja a Castlevania sorozat hagyományos "Bloody Tears" zenéjét és egyéb klasszikus dallamokat. A szintetizátorok minősége figyelemre méltó, és a többi pálya zenéje is kifejezetten erőteljes, de vajon mindezt el lehet-e fogadni, ha a játékmenet annyira frusztráló?

Zárás – Egy remekül elrontott darab

Összességében a Haunted Castle inkább egy "történeti érdekesség", mint valódi szórakoztató élmény. Bár a játék grafikai és zenei oldala erős, a játékmenet annyira érzéketlen, hogy nehéz igazán élvezni. A nehézség nem a kihívásból, hanem a rossz tervezésből fakad, ami mindent összetör. Ha tényleg rajongó vagy, akkor a nosztalgia miatt érdemes egyszer végigpróbálni, de sokkal többre nem igazán méltó.