Crysis 2 Remastered

Volt idő, amikor a Crysis szó hallatán csak annyit kérdeztünk: „de elviszi?”, most meg azon kapom magam, hogy a Switchen bólogatok elismerően.

Törzs

A Saber Interactive már egyszer meglepett, amikor az első Crysist olyan formában hozta át Switchre, ami nem csak technikai bravúr volt, hanem ténylegesen élvezhető is. A Crysis 2 Remastered viszont eggyel komolyabb kihívás: nagyobb költségvetésű, sokkal inkább blockbuster FPS, kevesebb sandboxszal, több forgatókönyvvel, és egy rommá lőtt New Yorkkal, ami folyamatosan a vasat terheli.

És mégis: működik.

A Crysis 2 mindig is kicsit kakukktojás volt a trilógiában. Az első rész kaotikus szabadságát felváltotta egy jóval lineárisabb, „menj A-ból B-be, közben robbanjon minden” megközelítés. Amikor anno végigjátszottam, kicsit csalódott voltam emiatt. Most, évekkel később visszatérve viszont egészen más szemmel néztem rá. Talán én változtam, talán a mezőny, de ma már sokkal jobban értékelem azt, amit csinál.

A pályák zártabbak, a tempó feszesebb, a fókusz egyértelműbb. Viszont a Nanosuit még mindig ott van, és még mindig szabadságot ad. Nem annyit, mint az első rész dzsungeleiben, de eleget ahhoz, hogy minden összecsapásnál döntened kelljen: páncél és frontális támadás, lopakodás és kerülőút, vagy türelmes megfigyelés és mesterlövész-tempó. A játék nem erőltet rád egyetlen stílust sem, ami ma sem magától értetődő egy nagy költségvetésű FPS-nél.

A mechanikák egyértelműen kiforrottabbak, mint az első részben. Kevesebb a „jank”, a fegyverek súlyosabbnak érződnek, az ellenfelek pedig – legalábbis addig, amíg nem állsz az arcukba – egész tisztességesen reagálnak a taktikázásra. Nem forradalom, de érezhető fejlődés. A látvány pedig… nos, Switch-mércével nézve kifejezetten lenyűgöző. Dokkolva és kézben is stabilan hozza azt a szintet, amitől az ember elfelejti, hogy egy hibrid konzolon játszik.

Persze nem minden tökéletes. A történet továbbra is felejthető zagyvaság, és az idegen ellenfelek sosem voltak olyan izgalmasak számomra, mint az emberi katonák. A vizorral való ellenféljelölés hasznosnak tűnik, de a gyakorlatban ritkán ad valódi előnyt, és néha kicsit túl gyorsan is lelepleződsz, amikor láthatatlanságban próbálsz manőverezni. Ezek apró bosszúságok, nem élményrombolók.

Ami viszont fontos: ez a Crysis 2 még ma is jól játszható. Sőt, bizonyos szempontból frissebbnek hat, mint sok újabb lövölde, pont azért, mert hajlandó teret adni a játékos döntéseinek. Nem fogja a kezed minden másodpercben, és nem büntet meg azért, mert máshogy akarsz játszani.

A multiplayer hiánya fájhat, de őszintén: a Crysis 2 sosem emiatt volt emlékezetes. A tizenkét órás kampány önmagában is bőven elég, és Switchen különösen értékeltem, hogy ezt a komplett élményt bárhol, bármikor elővehetem. Ez az a fajta port, ami miatt az ember újra elhiszi, hogy „igen, ezért jó ez a platform”.

Zárás

A Crysis 2 Remastered Switchen nem csak technikai teljesítmény, hanem egy időtálló FPS újraértelmezése egy új közönségnek. Nem hibátlan, nem forradalmi, de magabiztos, rugalmas és meglepően jól öregedett. Ha valaha is érdekelt a sorozat, vagy csak szeretnél egy igazán korrekt lövöldét a Switch könyvtáradba, ezt nyugodt szívvel ajánlom.